Fontos döntések a testületi ülésen: Jari Ahola veheti majd át a díszpolgári címet
A megszokottól eltérőn a váci képviselő-testület munkaterv szerinti ülése július 20-án egy órával később, délelőtt 9-órakor kezdődött. Ennek oka, hogy az érdeklődő képviselők reggel közösen nézhették meg, miként is áll a több mint fél évtizede 180 millió forintos, város által felvett fejlesztési hitelből biztosított önrésszel támogatott stadionrekonstrukció – írja a vac.hu.
Sajnos, ezúttal is azt tapasztalhatták, hogy a forrásfelhasználás – melynek törlesztőrészletei még 2028-ig évi több tízmillióval terhelik Vác költségvetését – szinte semmilyen módon nem látszik a létesítményen.
Rendeletalkotások, -módosítások
A testületi ülés elfogadott napirendi sorában több rendelet aktualizálására került sor. Ezek közül a büdzsé módosításainak nagy része most is olyan beruházások forrásigényének megemelésére voltak hivatottak, melyek a vágtató infláció miatt váltak szükségessé. A továbbiak tartalma a hatálybalépésüket követően megtalálható lesz a hivatalos önkormányzati weboldal (vac.hu) Rendeletek menüpontjában. Ezek:
- a 2860/A/4 hrsz.-ú ingatlan törzsvagyonból történő kivonásáról, illetve az élelmezési nyersanyagköltség meghatározásáról szóló rendeletalkotás, továbbá
- a köztemetőről és a temetkezés rendjéről,
- a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátások igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról,
- a pénzben és természetben nyújtott szociális és gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól, valamint
- a parkolás szabályozásáról és a várakozóhelyek igénybevételének rendjéről szóló rendeletmódosítás.
Az utóbbi az immár szinte ellehetetlenült belvárosi parkolást igyekszik orvosolni a turisztikai időszak (május 1.-szeptember 30.) bevezetésével, illetve a fizetős várakozóhelyek bővítésével. A parkolás díja változatlan, a bérletek árában történik módosítás.
Döntés két fontos beruházásról
Mint ismert, a megyei kormányhivatal korábbi döntése alapján a Samsung szennyvízkezelése érdekében bővítendő váci DMRV-telepen csak akkor kezdheti meg a nettó közel 16 milliárdos építkezést a Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., ha a váci önkormányzat az ehhez szükséges építési szabályzatát a kívánt módon megváltoztatja. A májusi testületi döntés után megtörtént a kötelező lakossági fórum is. A szakbizottsági tárgyalás elutasító határozata után a plenáris ülésen sem kapott támogató többséget a bővítéshez szükséges szabályzatmódosítás.
Sokadszor került a grémium elé a Vác Városi Stadion – időközben gazdaságilag ellehetetlenült Vác FC Kft. általi – rekonstrukciójának elakadása. Az eredetileg 600 milliós beruházási elképzelésekből szinte semmi sem valósult meg, így most a képviselők két határozatot hoztak. 1. Nem fogadták el a cég által benyújtott elszámolást és megállapították, hogy a támogatott cél nem valósult meg. Ezért a város által biztosított összeget 15 napon belül köteles a Vác FC Kft. visszafizetni. 2. Visszavonta a testület a Vác FC számára biztosított ingyenes stadionhasználatot.
További fontos döntések
A napirendi pontok nagy része ezúttal is különböző ingatlanok kapcsán településrendezési szerződéseket és telepítési tanulmányokat tartalmazó előterjesztésről szólt. Ezek sorában határozat született arról, hogy nem engedélyezik az Újhegyi út-Fácán utca-Harkály utca által határolt tömbbelsőben a garázssor bővítését. De döntöttek a helyi autóbuszközlekedési szolgáltatásra kiírt pályázat tartalmáról, továbbá a villamosenergia beszerzéssel kapcsolatos, Vác számára a legkedvezőbb módról, valamint néhány – eddig névtelen – közterület elnevezéséről is. Vác elfogadja az Európai Mobilitási Hét Kartáját, és csatlakozik a program Autómentes Napjához.
A zárt ülés döntései
A nyílt ülés végén napirend utáni felszólalások és új képviselői kérdések következtek, majd zárt üléssel fejeződött be a nyári szünet előtti utolsó plenáris ülés. A Beszerzési Munkacsoport, illetve a Közbeszerzési Munkacsoport elbírált pályázatairól adott tájékoztatók mellett – a kiadott Hirdetmény szerint – több fellebbezési ügyben is született határozat.
Hagyományosan a júliusi plenáris tanácskozás zárt részében történik meg a Vác Város Díszpolgára és a Pro Urbe Díjak odaítélése. A mostani döntés értelmében díszpolgári címet vehet át finn testvérvárosunk önkormányzatának volt ifjúsági osztályvezetője, Jari Ahola.
Posztumusz Pro Urbe Díjat ítéltek oda Majer Lászlónak. Egyéni Pro Urbe Díjban részesül Hajdu Sándor és dr. Horváth Ferenc.
Az éves munkaterv szerint a képviselő-testület legközelebb szeptember 21-én tart plenáris ülést. ♦