Garázsbővítés a deákvári tömbbelsőben?

A júniusi testületi ülésen élénk és hosszú vitát váltott ki az a beterjesztett telepítési tanulmány, mely az Újhegyi-Fácán és Harkály utcák által határolt tömbbelső jövőjére vonatkozott. Ezt az anyagot végül a képviselők befogadták, ám kiegészítéssel bővítették azt – vac.hu.

A tanulmányterv azt követően készült el, hogy idén februárban a testület az említett területen a már meglévő garázsszám bővítését elviekben támogatta. A júniusban beterjesztett anyag szerint a tervező minden lakossági észrevételt és panaszt megválaszolva olyan javaslattal élt, hogy a jelenlegi zöldfelület helyett a meglévő garázssor tetejére kerüljön fel zöldtető, mellyel növekszik a környék zöldfelülete.

A főépítészi vélemény szerint ehhez statikai vizsgálat és a tulajdonosok hozzájárulása szükséges. Az ott lakók több szempontot felsorolva tiltakozó aláírásokat gyűjtöttek, melyben kérik, hogy a képviselők utasítsák el az elképzelést.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Felhívás kitüntető címre történő javaslattételre

A júniusi képviselő-testületi ülésen azzal a kiegészítéssel fogadták el a tanulmányt, hogy az érintett tulajdonosokat kiértesítve lakossági fórum kerül megtartásra, melyet a Főépítészi Osztály szervezett meg a képviselők segítségével.

E hét első napján a témában lakossági fórumra került sor a helyszínen. Ezen a szakembereken és a bővítési lehetőséget kérelmezőn kívül mintegy 40 fő jelent meg. A témában eddig történtek és a vonatkozó jogszabályok ismertetésén túl elhangzottak a kérelmező részéről az elképzelését megindokoló érvek, majd a jelenlévők is sorolták az ellenvetéseiket. Végül egy összegző szavazáson döntően a módosítást ellenzők voltak többségben.

A lakossági fórum tanulságait levonva a tervek szerint a júliusi testületi ülésen ismét napirendre kerül az építési szabályzat ezzel kapcsolatos módosítása. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments