Két medvét láttak Váchartyánnál

Medvék tűntek fel a Pest megyei Kisnémedi közelében, a kóborló állatokra a település hivatalos közösségi oldalán hívták fel a lakosság figyelmét – szúrta ki az index.hu szombaton.

„Lakossági jelzés alapján, a váchartyáni temető felső részén vélhetően két medvét, egy nagyobb testűt és egy kisebbet láttak Vácduka irányába elhaladni a búzatáblában. Kérünk a lakosság fokozott elővigyázatosságát a külterületi részeken erdőkben” – olvasható Kisnémedi község Facebookon megjelent közleményében. Majd egy későbbi bejegyzésből az is kiderült, hogy a fennálló helyzet miatt a Kisnémedi Jövőjéért Alapítványnak egy, a Gosztonyi kertbe szervezett éjszakai túráját is már le kellett mondania.

Mint ahogy a hírportálon is fogalmaznak, Magyarországon egyre többször bukkannak fel medvék az emberek lakóhelyéhez közel, ebből kifolyólag megszaporodtak a medveriasztások a környéken élők biztonsága érdekében. Ezekben a felhívásokban mindig hangsúlyozzák, hogy aki medvét lát, az legyen nagyon óvatos és körültekintő, nehogy tragédiába torkolljon a találkozás.

Nem is olyan régen, május végén az acsai önkormányzatnak kellett megosztania egy hasonló figyelmeztetést. Bár akkor a mostanival ellentétben „csak” egy medvét észleltek a környéken, az is elég volt ahhoz, hogy napokig beszédtémát szolgáltassanak a helybelieknek, illetve a médiumoknak. Ez most se alakult másképpen, de arra vonatkozóan, hogy mostanra merre lehetnek az állatok, nincsen még információ. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments