Lakossági fórumot szerveznek a váci labdarúgás jelenlegi helyzetéről

Az elmúlt napokban a váci futballt eddig legmagasabb szinten reprezentáló Vác FC-ről szóló, és a szurkolókhoz hasonlóan a városvezetést is elkeserítő információk nyomán lakossági fórumra invitálja az érdeklődőket Matkovich Ilona polgármester – írja a vac.hu.

Mint arról a Váci Napló is beszámolt, egy június 30-i közleményében – a klub finanszírozási lehetőségeinek a beszűkülésére hivatkozva – a Vác FC bejelentette, hogy nem tudja vállalni az NB III-as indulást a 2022-23-as kiírásban. A kialakult helyzet értelemszerűen valamennyi váci lakost meglepett, illetve elkeserített, a sporthoz való hozzáállásától függetlenül. A közbeszédben, valamint a helyi internetes felületeken így meg is indult a találgatás, a spekulálás annak kapcsán, hogy vajon mi állhat a döntés hátterében. De most, látva a téma iránt való érdeklődést és a kérdéseknek a mennyiségét, a városvezetés egy lakossági fórum összehívása mellett döntött.

„Mivel az önkormányzat az utánpótlássport prioritásán túl elkötelezett a minél magasabb szintű versenysport mellett is, érdekelt abban, hogy tiszta viszonyok mentén jövőképük legyen a focizni vágyó váci gyerekeknek, fiataloknak, rendszeres szórakozása legyen a focibarátoknak. Ezért a polgármester a városi tulajdonban lévő stadion, az utánpótlás nevelés és az élsport jelenéről/jövőjéről szóló beszélgetésre invitálja a helyi labdarúgást szívén viselő sportbarátokat, akik a meghívott szakemberektől és érintettektől kaphatnak információkat” – olvasható a város honlapján közzétett közleményben.

A fórumra a Városháza Dísztermében július 7-én, csütörtökön 17 órától kerül sor. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments