Már zajlik a Vác VLSE felnőtt csapatának a felkészülése

A Vác VLSE felnőtt csapata Szalai Attila vezetőedző irányításával múlt hét eleje óta végzi a felkészülést a Pest megyei I. osztályú bajnokság 2022/23-as idényére – írja a vac-vlse.hu.

Az egyesület keretét az előző szezonbeli U19-es csapat játékosai alkotják, továbbá eldőlt, hogy a Vác FC korábbi állományából Nagy Zoltán Gergő és Vén Botond játékára is számíthatnak. Zajlanak még tárgyalások további labdarúgók ügyében, ezek alakulásáról a későbbiekben fogják majd tájékoztatni szurkolóikat.

Az első hivatalos mérkőzésük időpontja közben világossá vált, a Magyar Kupa-sorsolás értelmében a Heves megyei II. osztályban szereplő Mátraderecskei SE otthonában lépnek pályára. A találkozóra augusztus 7-én, vasárnap, 16:30-kor kerül majd sor, a továbbjutás ezen az egy mérkőzésen dől el.

Emellett az MLSZ Pest megyei Igazgatósága elkészítette a Pest megyei I. osztályú bajnokság sorsolását. Az első bajnokira augusztus 21-én, vasárnap 17:00 órától kerül majd sor, hazai pályán, a váci stadionban a Vecsési FC együttesét fogadják majd. A 2. fordulóban augusztus 27-én, szombaton, szintén 17 órától a Dunaharaszti MTK otthonában lépnek pályára. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments