Megújul a főtéri „rózsaszín ház”

Az elmúlt héten Matkovich Ilona polgármester több induló városi beruházás kivitelezési munkáinak elindulását jelentette be. Ezek közül az egyik a főtéri „rózsaszín ház” (Március 15. tér 21. – Würth-ház) tetőtér- és homlokzat felújítása volt, amely a napokban el is kezdődött – írja a vac.hu.

Mint korábban a Váci Napló is beszámolt róla, tucatnyi, egyenként is többmilliós, esetenként százmilliót is meghaladó költséggel megvalósuló váci beruházás kivitelezésének elindulását, elkészültét jelentette be a hónap elején a városvezetés. A beruházások sorába ráadásul olyan fejlesztések is beletartoznak, melyekhez kapott az önkormányzat központi forrást. Ezek döntő része az előző évi adóelvonások és kormánydöntések miatti bevételkiesés mintegy felére érkezett kompenzáció. Ilyenből bővülhet már őszre az Újhegyi úti és a Sirály utcai óvoda és kap új tetőszigetelést a Kölcsey utcai bölcsőde. Valamint most ilyen pénzekből kezdődhetett meg a főtéri „rózsaszín ház” tetőfelújítása is.

Az önkormányzat pályázatot is benyújtott a Nemzeti Kulturális Alap Örökségvédelmi Kollégiumához annak érdekében, hogy megújulhasson a műemlék épület, de az igényelt 10 millió forint helyett mindössze 4,5 milliót kapott. A felújítás teljes költsége több, mint 35 millió forint lesz és várhatóan szeptember végéig tart majd.

A város honlapján hozzátették: „A váci városvezetés kiemelt figyelmet fordít a település értékeinek, patinás barokk épületeinek, műemlékeinek, épített örökségének védelmére. Ennek értelmében a védett épületek felújítására évente ír ki pályázatot, felújíttatta a főtéri „zöldházat”, folyamatos a belvárosi kandeláberek megújítása, kijavíttatta a korzón lévő évekkel ezelőtt megrongált öntöttvas korlátot és elkezdődött a „Márvány tér” felújítása is.” ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments