Megvannak az új energia és földgáz árak

A rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos csütörtök reggel – minden előzetes tájékoztatás nélkül – rendkívüli tájékoztatót tartott a rezsicsökkentés módosításának részleteiről. Ezen elárulta a legfontosabb új, lakossági piaci árakat: a földgáz esetében a fogyasztási limit feletti új ár hétszerese az eddigi rezsicsökkentett árnak, míg a villany esetében duplázódásról beszélhetünk – írja a portfolio.hu az M1 élő közvetítése alapján.

Mint korábban a Váci Napló is beszámolt róla, a magyar ellátás védelmére a kormány energia-veszélyhelyzetet hirdetett és egy augusztusban életbe lépő, hét pontból álló tervet fogadtak el, amivel a takarékosságra szeretnék inspirálni a lakosságot. Ezek közül az egyik, az átlag lakosságot a leginkább érintő pont arról szólt, hogy a csökkentett gáz és áramár csak az átlag magyar háztartás fogyasztásának mértékéig marad érvényben, aki többet fogyaszt, a többletet piaci áron fizeti. A meghatározott fogyasztási limit pedig a földgáz esetében 1729 köbméter/év, míg villamos energiánál 2523/kWh/év. Azonban az eddig kérdéses volt, hogy ez pontosan mekkora összegeket takar. Ennek a bizonytalan állapotnak vetett véget Németh Szilárd teljesen váratlanul, az M1 élő közvetítésén keresztül érkezett bejelentése.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Rekordszámú jelölés érkezett a Prima Primissima díjra

„Ilyen háborús körülmények között nem tartható fent, hogy mindenki rezsicsökkentett áron kapja az energiát és a földgázt, és mindenki korlátlanul fogyasszon” – ismerte el a rezsibiztos, aki ezen a ponton azt is előrevetítette, hogy a háborús válság miatt a kormánynak lesz a munkahelyekkel kapcsolatban is intézkedéscsomagja. – De azt is érzékelte a kormány, hogy az elszabaduló piaci árakat sem lehet az egyetemes szolgáltatás keretében a lakosságra rászabadítani, mert az elviselhetetlen lenne a magyar családok számára.”

Így a villamosenergia ára augusztus 1-jétől a következőképpen alakul:

  • 2523 kWh/év fogyasztásig 36 forint marad a rezsicsökkentett kedvezményes ár.
  • Az e feletti fogyasztásnál 70,10 forint/kWh. A valós versenypiaci ár Németh Szilárd szerint egyébként 268,9 forint lenne, de a lakosság nem ezt a valós piaci árat fizeti, hanem a 70,1 forintot.
  • Az éjszakai áram: 23,1 forint/kWh lesz a fogyasztási korlátig, e felett 62,9 forint a nem kedvezményes ár.
  • A hőszivattyúkra vonatkozó szabályokról ez a rendelet nem szól, a rájuk vonatkozó kedvezményes H tarifa korlátlanul fennáll 36 forinton.
OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Felelősséget kell vállalni a késések miatt” – A Magyar Vasút 2024 konferencián jártunk

A 24.hu rámutatott, első ránézésre ez azt jelenti, hogy az áram várhatóan kevésbé drágul meg annál, mint amit a múlt heti Kormányinfón előrevetítettek (akkor hatszoros áremelkedésről volt szó), bár arra Németh nem tért ki, hogy a számla többi eleme hogyan alakul, de a rendszerhasználati díjakat nemrég emelték meg jelentősen. Maga az áram viszont kevesebb mint kétszer annyiba fog kerülni az átlagfogyasztás felett, mint eddig.

A kedvező villamosenergiával szemben azonban drasztikus gázáremeléssel lehet számolni. 1729 köbméteres éves fogyasztásig, vagyis havi 144 köbméterig marad a kedvezményes tarifa: 102 forint köbméterenként. E felett, szintén augusztus 1-jétől, viszont 747 forint/ köbméter lesz az új lakossági ár. (A valós versenypiaci ár 1020 forint lenne Németh szerint.) A gáznál tehát sokkal nagyobb mértékű az emelés, rögtön az átlagfogyasztás felett a hétszeresére nő a gáz ára.

Mindazonáltal a kormánybiztos azt is elmondta, hogy megmarad a nagycsaládos kedvezmény, amely 300 ezer nagycsaládost érint: 3 gyereknél 600 köbméterrel emelkedik, a 4 gyerekeseknél 900 köbméterrel, 5 gyereknél még további 300 köbméterrel a fogyasztási limit és így tovább. Ez összhangban van a múlt heti kormányzati bejelentésekkel. Eddig ezt a kedvezményt 26 ezren vették igénybe, ezért most azt javasolta a biztos, hogy mindenki éljen vele. Továbbá egy új kedvezményt is bejelentettek, az egy mérővel rendelkező társasházaknak: ismertetése szerint ahol a társasházaknál egy mérő van, abban a esetben ha nyilatkozik a lakóközösség, akkor az albetétesenként felszorzódik a kedvezmény mértéke. (Forrás: portfolio.hu, 24.hu, Fotó: MTI) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments