Az ország több pontjához hasonlóan Pest megyeszerte is hat helyszínen várja az érdeklődőket a Kétfarkú Kutya Párt. Mint a politikai szervezet közleményéből kiderül, közösségépítő akciókkal szeretnék felrázni az embereket, hogy panaszkodás és egymásra mutogatás helyett inkább aktívan alakítsák környezetüket.
Az áprilisi országgyűlési választásokat követő ellenzéki apátiát és lehangoltságot megelégelve, Országos Klub Hónapot szervez a Kétfarkú Kutya Párt. A politikai közösség felelevenítené a közéletben őket meghatározó akciókat és cselekvésre ösztönözné a lakosságot.
„Három hónap telt el az országgyűlési választás óta, ezt az időt minden párt mással töltötte. Mi folytatjuk azt, amiben mindig is a legjobbak voltunk: közösségépítő akciókkal szeretnénk felrázni az embereket, hogy panaszkodás és egymásra mutogatás helyett inkább aktívan alakítsák környezetüket. Hiszünk benne, hogy ha összehozzuk azokat, akikben megvan a lelkesedés és a tenni akarás, jobb hely lesz az ország.
A következő hetekben olyan helyszíneken is fogunk klubozni, ahol vagy nagyon rég, vagy soha nem jártunk még. Természetesen emellett a már bejáratott városok sem maradnak ki, ahol régóta van aktív kutyapártos közösség. Országszerte 50-nél is több helyszínen várjuk jelenlegi és jövőbeni passzivistáinkat, illetve minden érdeklődőt.
A klubokon először bemutatjuk, milyen akciókat szervez a párt országosan, illetve mit csináltunk eddig az adott városban, ezután pedig közös ötletelésen találjuk ki, mivel kellene még foglalkoznunk. A városfelújító gerillaakciók némelyikét akár azonnal, vagy rövid időn belül meg is valósítjuk” – olvasható a közleményükben.
Pest megyei időpontok:
- július 17. Dunakeszi (Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/526889039225798/)
- július 22. Szentendre
- július 29. Halásztelek (Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/392231142736622/)
- július 30. Diósd
- július 30. Vác
- július 31. Nagykáta
Az Országos Klub Hónap összes helyszínét itt lehet megnézni: https://www.facebook.com/events/3106680159644211 ♦