Újból létrejöhet egy budapesti agglomerációs fejlesztési fórum

Újból megalakulhat egy budapesti agglomerációs fejlesztési fórum, ahol megvitathatnák a fővárost és a környező településeket érintő közös kérdéseket és fejlesztési koncepciókat alakíthatnának ki. Többek között ebben a témában rendezett konzultációt Pest Megye Önkormányzata az agglomerációs települések polgármestereinek. A konzultáción Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, Láng Zsolt miniszteri biztos és Szabó István, a megyei közgyűlés elnöke adott elő – írja a pestmegye.hu.

Navracsics Tibor, miután az agglomerációs települések polgármestereivel konzultált, elmondta: nagyon előremutatónak tartja a Pest megyei közgyűlés elnöke, Szabó István által felvetett javaslatot, miszerint fontolják meg azt, hogy az egykor létezett, de megszűnt Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács helyére, vagy azt újjáélesztve hozzanak létre egy térségi fejlesztési tanácsot. Ez Budapest és a főváros környéki települések számára egy fejlesztési fórum lenne és lehetővé tenné, hogy megvitassák a közös kérdéseket és kialakítsák azokat a fejlesztési koncepciókat, amelyek a két térség számára egyaránt előrelépést jelentenének – mutatott rá a tárcavezető. Navracsics Tibor közölte, a több polgármester által támogatott elnöki javaslatot megvizsgálják és amennyiben lehetőség van rá, akkor rövid időn belül ennek a törvényhozásban is megteremtik a jogszabályi hátterét.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Mindszenty-szobrot kapott Kismaros

A miniszter reményei szerint a közeljövőben meg is alakulhat a – munkanevén – budapesti agglomerációs fejlesztési tanács. Ez hasznos fóruma lehet majd ennek a kiemelt jelentőségű térségnek, ezáltal Pest megye és Budapest érdekeit jobban tudják majd harmonizálni és távlati célokat, fejlesztéseket tudnak majd megfogalmazni – mondta Navracsics Tibor. Majd szólt arról is, hogy két hete kezdődött el az a konzultáció, amelynek lényege a magyar területfejlesztési politika szakpolitikai keretrendszerének megújítása. Ennek részeként a 2014-ben elfogadott területfejlesztési koncepció félidős felülvizsgálatát végzik el az önkormányzatokkal és a térség gazdasági szereplőivel. A mostani egyeztetés már a konzultáció negyedik fordulója.

A találkozón Matkovich Ilona is részt vett és Facebook oldalán azt emelte ki az eseménnyel kapcsolatban, hogy Navracsics Tibor szerint még idén meg fog nyílni a lehetőség az uniós források kifizetésére. Mint ahogy városunk polgármestere is fogalmaz: Vácnak nagyon fontos, hogy lehívhatók legyenek az uniós pénzek, hiszen remek pályázatunk vár elbírálásra. ♦

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A Kismarosi cserkészet története - Cserkészkiállítás a Kismarosi Falumúzeum – Sváb Emlékezet Centrumban

 

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments