Vácra is megérkezik a McDonald’s

A mai napon a Diadal téren megkezdődtek az étterem építésének előkészületei. Előre láthatóan pár hónapon belül meg is nyithat Vác első McDonald’s étterme. A „Jövő Élménye” koncepciónak megfelelően épített új autós egységnél kiemelt szerepet kap az innováció és a digitális fejlesztés, a fenntarthatóság, illetve a kiszolgálás személyességének megőrzése – olvasható a gyorséttermi üzlethálózat sajtóközleményében.

A McDonald’s 2019-ben hirdette meg hazai növekedési stratégiáját. Ennek keretében a hálózat dinamikus fejlesztésbe kezdett. Ez a stratégia két fő elemből áll: új éttermek nyitása és a meglévő éttermek felújítása a „Jövő Élménye” koncepció jegyében. Ezt a koncepciót olyan jövőbe mutató igények és elvárások hívták életre, amelyek gyökeresen megváltoztatják a Mekizés élményét, egyúttal modernizálják a McDonald’s márkát. A „Jövő Élménye” éttermekben a vendégek az igényüknek és elképzelésüknek leginkább megfelelő módon rendelhetik meg, fizethetik ki, kaphatják meg és fogyaszthatják el a termékeket.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Az autizmus világnapján helyezz kék papírvirágot az ablakba!

„Bár a munka nem ma kezdődött, hiszen hosszú szervezési folyamat előzte meg, de a mai nappal végre megkezdtük egy modern Drive étterem kialakítását Vácott. Startégiánk egyik legfontosabb eleme, hogy új éttermeinkkel olyan városokban és településeken is megjelenünk, ahol korábban erre nem volt lehetőségünk” – mondta Égi Zsolt, a magyarországi McDonald’s éttermeket üzemeltető Progress Étteremhálózat Kft. ügyvezető igazgatója.

Az új étterem koncepció a vendégélményt, a vendéget helyezi a középpontba. Alapvetően a digitalizációra épül, azonban nem csak a technológiát érinti, hanem kiterjed az étterem által nyújtott komplex élmény minden elemére, így az éttermek külső és belső környezetére, megjelenésére is. Érintőképernyős rendelésfelvevő és digitális drive is várja majd a vendégeket. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments