Végül önerőből, de megindul a Rádi út fejlesztése is

A tervezési munkák és az engedélyezési eljárások után e hét első napján a kivitelező elkezdte a Rádi út Vám utca és Magyar utca közötti szakaszának teljes szélességű felújítását – írja a vac.hu.

Az elmúlt hónapok infrastrukturális fejlesztései közepette rendre visszatérő kérdés volt Vác egyik legforgalmasabb, de mégis rossz állapotú útjának, a Rádi útnak a sorsa. Azt már régóta tudni lehetett, hogy egyszer az is sorra fog kerülni, hiszen több alkalommal is meg lett ígérve a városvezetés részéről, de a polgármester július eleji bejelentéséig csak sejteni lehetett azt, hogy mikor kezdődnek meg a munkálatok.

Mint ismeretes, a beruházás kezdete részben az állami támogatásra való eredménytelen pályázatok miatt is húzódott el ennyire. A pályázaton az állam 6 milliárd forintot osztott szét, melyből Vác 35 millió forintot, azaz, a rendelkezésre álló állami forrás 0,6 %-át szerette volna megkapni. Hiába.

A nagyon rossz állapotban lévő útfelület régóta jogosan igényelt komolyabb útjavításának költségére az önkormányzat két évben is hiába pályázott. Annak ellenére, hogy a kiírás szerint elsőbbséget élveztek a tömegközlekedést is lebonyolító utak, mindkétszer elutasította az illetékes minisztérium a váciak igényét. Így most a tisztán önkormányzati forrásból finanszírozott építési, kivitelezési munkák közel 141 millió forintba kerülnek majd. De a napi szinten arra közlekedők nagy örömére a sorompótól a Magyar utcáig teljes szélességben új aszfaltburkolatot kap az út.

A tervek szerint a még az ősz folyamán elkészülő felújítás ideje alatt várhatóan teljes útlezárással nem kell számolnia senkinek, valamint a buszközlekedésben sem lesz módosítás. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments