7 góllal maradt alul az első fordulóban a Vác VLSE

Csúnya pofonba szaladt bele a negyedosztályban elinduló, újonnan alakuló Vác VLSE. 7-0-ás arányban maradtak alul a Vecsés FC ellen.

Vác újonnan alakuló felnőtt focicsapata számára nem indult jól az idei negyedosztályú bajnokság első mérkőzése, hiszen a 3. percben a játékvezető Heinczinger Barnabást kiállította, mivel középpályásuk szabálytalankodott a 16-os előtt a kiugró támadóval szemben. A szabadrúgást aztán Horváth László gólra váltotta. Fiatal csapatunk megilletődöttsége az első félidő további részében is látszódott és sajnos a piros lap is hozzájárult ahhoz, hogy nem tudták útját állni a vecsési rohamoknak – a szakadó esőben a szünetig öt gólig jutott az ellenfél.

A szünet után Hegedűs Csaba és Sorecz Szabolcs beállásával stabilizálódott a váci játék, csapatunk többször is eljutott a vecsési kapuig, főként Nagy Zoltán és Vén Botond próbálkozott, de a kapus mindannyiszor védett. A hajrában aztán a vendégek két újabb gólt szereztek, így hétgólos vereséget szenvedett a Vác VLSE az első bajnokin.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vízilabda – Rájátszás, idén csak a 13-16. helyért

A szombati, Dunaharaszti elleni bajnokit a harasztiak Magyar Kupa-kötelezettsége miatt elhalasztották, így legközelebb szeptember 3-án, 16:30-kor lép pályára a csapat Vácon a Budakalász ellen. (Forrás: vac-vlse.hu, Fotók: Vác VLSE Facebook) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments