A váci Madách Gimi is ott van a 2022-es Hős Iskolák listáján

A Hősök Tere Kezdeményezés azt követően, hogy tavaly útnak indította Hős Iskola Programját, most augusztusban nyilvánosságra első nyertes intézményeinek a listáját, amin városunk is képviselteti magát. Ugyanis a Madách Imre Gimnázium is elnyerte „A Hős Iskola” címet 2022-ben.

A jelenlegi magyar oktatási rendszert kritizálók körében egy elterjedt vádpont, hogy az iskolák haszontalan adatokkal tömik teli a diákság fejét ahelyett, hogy kellő képen felkészítenék őket a felnőtt életre és a modern világ kihívásaira. Az elmúlt években valószínűleg már mindenki találkozott legalább egy olyan összevetéssel vagy írással, amiben a finn oktatási rendszert hozzák fel pozitív példaként, mondván, ott többek között az összefogásra, az egymásra figyelésre és az együttműködésre is nevelik a fiatalságot. Most pedig úgy tűnik, hogy volt, aki meghallotta az ő bírálatukat, hiszen 2021 szeptemberében Magyarországon is elindult egy olyan kezdeményezés, ami nagyon hasonló elvek mentén fogalmazza meg céljait. Ez a Hős Iskola Program.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Váci tanárok is csatlakoztak az országos tiltakozási felhívásához

Az ötletgazdák állítása szerint projektjük arról szól, hogy támogassák az olyan tudás átadását, amivel a gyerekek egy általunk még nem ismert világban is boldogulnak majd és egymásért felelősséget vállalva, kreatívan alkalmazkodni tudjanak a változásokhoz. Mint írják, azt szeretnék elérni, hogy legyen ott a fejükben és szívükben ez a gondolat, és aktívan foglalkozzanak azzal, hogyan tehetnek többet másokért, és hogy hozhatnak ki többet és jobbat önmagukból is. Képesek legyenek megtörni a közönyt az iskolájukban és azon kívül is.

Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott most a Váci Madách Imre Gimnázium is. Azt követően, hogy az előző tanévben a kiküldött mentorok ellenőrzése alatt sikeresen teljesítették a kiválasztott programelemeket, az év végén összesítették a megvalósításért kapott pontokat és hivatalosan is elnyerték „A Hős Iskola” címet, amit így egy évig viselhetnek majd a többi nyertes intézménnyel együtt. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments