Bagolybükk Egyesület: Kinek ártott a tavasszal elültetett gömbkőris?

Megrongálták a tavasszal, társadalmi összefogással elültetett 100 fának az egyikét. A Bagolybükk Környezet- és Természetvédelmi Egyesület így most a lakosság segítségét kéri abban, hogy meg tudják találni az elkövetőt.

Még áprilisban számolt be arról többek között a Váci Napló is, hogy városszerte 100 facsemetét ültettek el a Föld Napján társadalmi összefogással. A Vácon működő Éltex Kft volt az, aki akkor a Bagolybükk Környezet- és Természetvédelmi Egyesülettel, Vác Város Önkormányzatával, valamint váci diákokkal karöltve tett a város zöldítéséért. A munkában a Váci SzC Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium, a Váci SZC Király Endre Technikum és Szakképző Iskola diákjai segítettek 1 Madáchos és 1 Piarista társukkal kiegészülve. De sok felnőtt önkéntes, városi dolgozó és természetesen az Éltex munkatársai is kivették a részüket a tevékenységből.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Elismerés a Vác Városi Levéltárnak és a Madách Imre Művelődési Központnak

Vadgesztenyéket, fűzfákat, gömbkőriseket, gömbjuhart ültettek el több helyszínen: a mélygarázs felszínén, a Kossuth, a Piarista és a Farkasfalvi utcákban, a Liszt Ferenc sétányon pótolták a kipusztult gesztenyefákat, míg a Dózsa György úton a kipusztult gömbfákat, valamint a Lehotka parkban fűzfákat ültettek.

Most a nyár végére azonban azt a szomorú hírt kellett közzétennie a Facebook oldalán a Bagolybükk egyesületnek, hogy valaki nem megbecsülve az önkéntesek munkáját, megrongálta az egyik elültetett gömbkőrist a Kossuth utcában. A képek tanúsága szerint teljesen megkopasztották a növényt, letépték az egész koronáját az oltás felett és letörték a gallyait.

A Környezet- és Természetvédelmi Egyesület most esetleges szemtanúkat vagy kamerafelvételeket keres, amik elvezethetnek a rongálókhoz. Arra kérik a lakosságot, hogy ha valamilyen módon tudnak ebben segíteni, akkor forduljanak hozzájuk, vegyék fel velük a kapcsolatot. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments