Biztató jelek az első tesztmeccsen

Július 6-án megkezdte a szeptember elején rajtoló bajnokságra való felkészülését Vác női kézilabdacsapata. Az immáron Herbert Gábor vezetőedző irányításával készülő hölgykoszorú a másodosztályban szereplő egrieket fogadta a váci sportcsarnokban az első edzőmeccsen. Praktiker-Vác – Eszterházy SC 36-21 (18-9).

Csapatunk számára nagyon hasznos volt a 60 perc, sokféle összetételben, a taktikai felállásokat gyakorolva ért el könnyed győzelmet. Gólszerzőink: Kuczora Csenge 8 (4); Ballai Borbála 7; Kovács Anikó 4 (1); Ferenczy Fruzsina 3; Bánfai Kíra, Diószegi Nikolett, Helembai Fanny, Marincsák Nikolett és Schatzl Natalie 2-2; Ballai Anna, Bárdy Noémi, Kovalcsik Jázmin és Világos Diána 1-1.

A tervek szerint legközelebb kedden a Fradi otthonában játszik a váci együttes tesztmeccset. Itthon legközelebb augusztus 12-én pénteken fél négykor a Budaörs lesz az ellenfél. E napon már bérletet is lehet majd venni. Változás, hogy a bajnoki rajt előtti utolsó előkészületi mérkőzés – a hivatalos szövetségi weboldal szerint – nem hazai pályán a Békéscsaba ellen, hanem augusztus 26-án pénteken 16 órakor a Vasas otthonában lesz. (Forrás: vac.hu, Fotó: Dunakanyar Handball Facebook) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments