Charlie a Wellhelloval aratott nagy sikert a zamárdi STRAND Fesztiválon

A Váci Napló harmadszor kapott meghívást a STRAND Fesztiválra, amit – a tavalyi, ideiglenes balatonaligai helyszín után – ismét Zamárdiban rendeztek meg. Láttunk remek produkciókat és egy rögtön sikert arató új kezdeményezést, amelyet szerencsére a szervezők jövőre továbbvisznek.

Már a STRAND Fesztivál első napján, augusztus 18-án, csütörtökön olyan nagy nevek léptek színpadra, mint a KFT, a Soulwave, a Bagossy Brothers, vagy a Wellhello (Charlie rövid közreműködésével). Utóbbi kettőt Vácról is jól ismerhetjük, hiszen Bagossyék 2019-ben a Váci Tavaszi Fesztiválon, illetve azon év őszén is felléptek városunkban, míg a Wellhello az egyik korábbi Váci Vigalom igazi sztárja volt.

A hangulatra Zamárdiban most sem lehetett panasz, a késő délutáni és esti koncertek előtt a szervezők különböző programokkal készültek, hogy a vendégek ne unatkozzanak. Voltak többek között beszélgetések, bemutatók, kóstoltatások – a görögdinnye idén is fenomenális volt. Aztán eljött a nap talán első nagy dobása, a Bagossy Brothers Company, amely bő egy órás koncertet „nyomott le” – egyöntetű, átütő sikerrel! A legnagyobb slágerek mellett kevésbé ismert dallamok is belefértek ebbe az időbe, az erdélyi srácok végig remek hangulatot teremtettek.


Késő este, 23:10 perckor aztán érkezett a Hajógyár csapata közreműködésével, a Legendák produkció keretében a Wellhello feat Charlie – igencsak izgalmasnak tűnt, hogy a Wellhello Horváth Charlie egyik dalát is a repertoárjába teszi az élő legenda közreműködésével, hiszen ilyenre még sosem volt példa. A második legnagyobb színpad, a Foodpanda Stage előtt nagy tömeg gyűlt össze, és bár sokan tomboltak, most valahogy nem éreztünk megújulást a srácok zenéjében. A stílusukat és a tőlük megszokott produkciót persze kötelezően hozták, de az újdonságra kíváncsi és éhes közönség várakozásait a Charlie-val közös produkció, a Nézz az ég felé! című dal közös eléneklése elégítette ki. Nem véletlen, hogy hatalmas tapsvihar kíséretében vonult le Charlie a színpadról, sőt, a tömeg visszakövetelte őt, pedig alapvetően ez nem is az ő koncertje volt! (És nagy kár, hogy nem jött vissza…) Úgy érezzük, hogy a STRAND Fesztivál új projektjében maradt még a jövőre nézve további lehetőség – szerencsére ezt Lobenwein Norbert, a STRAND-ot szervező VOLT Produkció vezetője is így gondolja, aki ezt mondta minderről a borsonline.hu-nak:

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Cinkkel cinkelni ciki – adócsalás fémtömbökkel

„A Legendák projekt megvalósítása régi tervünk. Fesztiválszervezőként és zenerajongóként is fontosnak tartom, hogy tisztelegjünk az élő legendák előtt, életben tartsuk azokat a slágereket, amelyeken generációk nőttek fel. A Hajógyár és a STRAND közös produkciója egyszerre nyújt élményt és teremt értéket. Hiszen a STRAND fesztiválon idén, először élőben is megszólaltak ezek a feldolgozások, ugyanakkor a Hajógyár csatornáin bepillantást nyerünk az alkotói munkába is. Izgalmas látni, ahogyan egymásra találnak élő legendák és a legaktuálisabb sztárok, a fesztiválok főszereplői. Idén hat dal készült el, hat koncert zajlott a Legendák keretében a STRAND-on, de a terveink szerint a sorozatnak ez csak a kezdete, 2023-ban jön a folytatás a Hajógyár és a STRAND gondozásában, sok-sok művész közreműködésével.”

Mi pedig mi mást tehetnék hozzá: várjuk a Legendák produkció keretében az újabb közös alkotásokat, hiszen ez egy rendkívül előremutató és hiánypótló kezdeményezés! (Fotók: strandfesztival.com) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments