Felnőtt és Parakenu Magyar Bajnokság: Sellyei Csanád ezüstje a felnőttek között

Szolnok adott otthon a felnőtt kajak-kenusok országos viadalának, a DOKTOR24 Felnőtt és Parakenu Magyar Bajnokságnak. Az indulók sorában pedig két váci versenyző neve is szerepelt.

A Váci Kajak-Kenu SE hosszútávú kajak specialistája, Sellyei Csanád a kajak egyesek 1000 méteres számában  – ahol ezúttal sem az olimpiai bajnok Kopasz Bálint, sem pedig a tokiói második Varga Ádám nem indult – a 6. helyen ért célba. Azonban a korábban Vácon nevelkedő, jelenleg a Honvéd színeiben versenyző Noé Bálintnak viszont az első helyen sikerült beérnie és ezzel megszereznie a magyar bajnoki címet.

„Azt beszéltük az egyesület vezetőivel, hogy minél több számban elindulok, és próbálok minél több pontot gyűjteni az egyesületnek, illetve kicsit szokni akartam a versenyzést, mert szezon közbe volt egy kis betegségem, és még mindig abból építgetem föl magam. Egész jó pályát tudtam jönni, elégedett vagyok ezzel az ezer méterrel” – olvasható Noé Bálint nyilatkozata a kajak-kenu szövetség hivatalos honlapján.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Két pontot Pilisen hagytunk

De a korábbi és a jelenlegi váci kiválóság nem csak ezen az egy futamon találkozott. Csanád a hosszútávú, 5 ezer méteres döntőben hatalmas csatát vívott a korábban Vácon nevelkedő ellenfelével. Végül riválisa mögött centiméterekkel befutva ezüstérmes lett.

A Váci Karakán Kajak-Kenu SE ifjú kenutehetsége, Hegedűs Karolina Dóra a női kenu egyeseknél több távon is megmérette magát. A legjobb eredményt ő is az 5 ezres viadalon érte el, ahol negyedikként haladt át a célvonalon. (Forrás: vac.hu, kajakkenusport.hu) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments