Iskolaőröket keres a rendőrség
Iskolaőröket keres a rendőrség, hiszen további 100 munkatársra lenne szükségük ahhoz, hogy a becsatlakozó intézményekben fentarthassák a rendet. Ezért felhívást tettek közzé!
„Mindjárt becsengetnek. A diákok még csak pihenjenek, ez az idő az övék, de TE, mint leendő iskolaőr, már készülhetsz az iskolakezdésre. Első körben egy elméleti és gyakorlati rendészeti, pedagógiai, pszichológiai képzésen veszel részt, miután az egészségügyi, pszichológiai és fizikai felmérésen megfeleltél. A tanulók, az iskolában dolgozó pedagógusok, illetve a nevelő- és oktatómunkát közvetlenül segítő alkalmazottak számára fogod megteremteni a biztonságos környezetet. Ez nem könnyű feladat, szót kell érteni a gyerekekkel és a felnőttekkel is. Sajnos azonban vannak helyzetek, amikor a szavak nem segítenek. Tavaly szeptember óta számos esetben kellett közbeavatkozni, hogy ne alakuljon ki verekedés. Akadt olyan is, amikor a pedagógusokkal vagy más tanulókkal szemben fenyegetően fellépő szülők okozta konfliktust kellett elhárítani. A te dolgod lesz az is, hogy megakadályozd, ha a kerítésen átnyújtva idegenek drogot, alkoholt vagy cigarettát próbálnak a tanulóknak adni” – ezzel a szöveggel toboroz újabb iskolaőröket a rendőrség.
Az iskolaőr – fegyverhasználati jog nélkül – kényszerítő eszközzel rendelkező, sajátos jogokkal felruházott közfeladatot ellátó személy, aki a Rendőrség területi szervénél (Megyei, Budapesti Rendőr-főkapitányság) áll munkaviszonyban. Az iskolaőr biztosítja, hogy a kijelölt oktatási-nevelési intézmény pedagógusai, a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazottai feladataikat zavartalanul elláthassák. A tanulók vagy az intézmény dolgozóinak biztonságát sértő vagy veszélyeztető cselekményeket megakadályozza, megszakítja, a sérelmükre elkövetett jogellenes cselekményeket megelőzi.
Magyarországon már közel 480 iskolaőr segíti a tanulók és a pedagógusok hétköznapjait. A rendszer jól működik, olyannyira, hogy további iskolák szeretnének csatlakozni. Ezért most 100 iskolaőrt vesznek fel, ebből már 55 augusztusban megkezdte a képzést. De még van helyük – hívják fel a figyelmet!
A részletes felhívást itt találja: https://www.police.hu/hu/iskolaor ♦