Kenéz doktor szellemisége mentén szeretne tovább fejlődni az Idősek Otthona és Klubja

Immáron hivatalosan is dr. Kenéz Zoltánnal a nevében működik tovább a Váci Idősek Otthona és Klubja. Csütörtökön egy színvonalas névadó ünnepség keretei közt kezdték meg az intézmény történetének ezt az új korszakát és emlékeztek meg egyben a város hajdani, legendás főorvosáról.

Ma már talán nehéz elhinni vagy elképzelni azt, hogy léteznek olyan köztiszteletben álló személyek, akikről életük során, s halálukat követően egyaránt szinte csak elismerő szavakat lehet hallani és kizárólag szép emlékek idéződnek fel velük kapcsolatban. Márpedig a visszaemlékezéseket olvasva vagy éppen az idősebb generációk képviselőivel beszélgetve az a kép rajzolódik ki az 1986-ban elhunyt dr. Kenéz Zoltán főorvosról, hogy a váciak számára ő az az ember, akire ez a jellemzés maradéktalanul ráillik. Sokan még ma is csak a szegények orvosaként hivatkoznak rá, akit a nap bármely szakában fel lehetett hívni, hogyha baj van és akinél nem volt vizitdíj, fizetségként megelégedett mindössze egy „köszönömmel”, vagy egy szép mosollyal.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Marton Zsolt megyéspüspök tárlatvezetése szombaton - Memento 30

A névadó ünnepség nyitányán az intézmény vezetője, Szabados-Slezák Brigitta is úgy fogalmazott, hogy talán méltóbb új nevet nem is választhattak volna a város idősotthonának. Mint fogalmazott, ezzel egy olyan névre emlékeznek és egy olyan szellemiséget vesznek át, ami erőt és elhivatottságot nyújthat kollégáinak abban a csodálatos, de fizikailag és lelkileg is megterhelő hivatásukban, amit nap, mint nap végeznek.

„A 77 éves múlttal rendelkező intézményünk megérett arra, hogy identitástudata megerősödjön azáltal, hogy egy olyan nevet választunk neki, ami példaértékű, mely név képviseli azt az értéket és elkötelezettséget, amit a mindennapi munkánk során szem előtt tarthatunk. Dr. Kenéz Zoltán lett a kapaszkodónk. A szegények orvosa, aki nem tett különbséget szegény és gazdag, gyermek és agg között, akinek a gyógyítás volt a legfontosabb és a segíteni akarás állt mindenek felett” – fogalmazott az intézményvezető.

A felszólalók sorában őt Matkovich Ilona követte. A polgármester pedig maga is csak megerősíteni tudta abban az előtte felszólalót, hogy ez a név egy mindenki számára megfelelő választás. Véleménye szerint Kenéz doktor személye egy hétköznapi hős lehet a gyerek számára, sőt, akár egy mesebeli hős képe is kialakulhat róla, aki önzetlenül segít mindenkinek.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb parkolóhelyek épültek Alsóvároson

„Dr. Kenéz Zoltán nevével nagyon-nagyon sokáig nem találkoztam. De amikor tavaly igazgató asszony megkeresett minket, hogy azt szeretnék kérni az ő nevét vegyék fel az idősotthonok, akkor azt gondolom, hogy egy olyan ritka, kegyelmi pillanat alakult ki az önkormányzatnál, amikor mindenki egyetért valamiben. Egy olyan pillanat, amikor mindenki bólintott, és mindenki azt gondolta, hogy ez egy tökéletes választás” – emlékezett vissza a városvezető.

Végezetül a család képviseletében, dr. Kenéz Tibor idézett fel egy történetet, amivel szintén azt a nézetet szerette volna erősíteni, miszerint nagybátyja számára tényleg mindig a betegei voltak az elsők. Még egy családi összejövetel kedvéért se volt hajlandó elmulasztani vagy később megkezdeni rendelési idejét. A beszédeket követően pedig sor került a hajdani főorvos tiszteletére készített emlékfal megkoszorúzására is, amire dr. Kenéz Tibort, Inotay Gergely alpolgármestert és Varga Katalin intézményvezető-helyettest kérték fel.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb polgármester-jelölt száll ringbe Vácon: a VVVE jelöltje dr. Csereklye Krisztina

Az ünnepi műsor magas színvonalához Faludi Szilvia, Fábián Stella, Vámos Orsolya, Szarka Máté, Inotay Réka és Szabados Blanka járultak még hozzá előadásaikkal, versmondásaikkal, illetve felolvasásaikkal. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments