Kora ősszel is érdemes vonattal utazni a Balatonhoz

A nyári szezonnak ugyan vége, de a MÁV-Volán-csoport továbbra is számos lehetőséget nyújt sűrű vonatközlekedéssel azoknak, akik a szeptember 11-éig tartó utószezonban utaznának a Balatonhoz. A Balatonra közlekedő Volánbusz-szezonjáratok csak a nyári tanszünet végéig, augusztus 31-ig járnak; a Budapestről Balatonalmádi és Balatonfüred érintésével Tihanyba közlekedő járat szeptember 25-éig szombati és vasárnapi napokon még közlekedik – írja a mavcsoport.hu.

Jégmadár expresszvonat emeletes KISS motorvonattal az utószezonban is közlekedik a hétvégi napokon. A tavaly megismert és kifejezetten népszerűvé vált járat Szobról indulva Vác, Rákospalota-Újpest és Velence érintésével közlekedik Fonyódig. A helyjegy váltása kötelező az utazáshoz, így a garantált ülőhelyet biztosított. A vonaton korlátozott számban, 12 kerékpár szállítható, kerékpárhelyjegy váltása mellett.

A déli parton az éjszakai Bagolyvonatok az utószezonban is közlekednek: Budapest és Keszthely között egy vonatpár jár péntek/szombat, illetve szombat/vasárnap éjszaka. A Keszthely felé közlekedő vonat Budapestről 22:40-kor, Siófokról 0:36-kor indul, a Budapest felé közlekedő vonat Keszthelyről 23:48-kor, Siófokról 1:28-kor indul.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Húsvéti ünnepi közlekedési rend

Budapest és Tapolca között naponta kétóránként közlekednek a Kék Hullám sebesvonatok, nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsival. A vonatok Balatonfüredig csak Kelenföldön, Székesfehérváron és Balatonalmádiban állnak meg. Ezekkel a vonatokkal érhető el leggyorsabban Balatonalmádi, Balatonfüred, és a Balatonfüreden túli települések (pl. Badacsony, Révfülöp is).

Kedvezményekkel a Balatonra

A balatoni állomásokra az ország minden állomásáról 400 forintos egyúti kerékpárjegy váltható. A kerékpárjegy mellé egyes vonatokon 0-300 forintos helyjegy váltása is szükséges. A kerékpárszállításról részletes információk a MÁV-START kerékpáros aloldalán olvashatók: https://www.mavcsoport.hu/mav-start/belfoldi-utazas/kerekparszallitas-tavolsagi-viszonylatokon#balaton

Balaton24 és Balaton72 napijegyekkel a part menti települések turisztikai látnivalói és szórakozóhelyei könnyen és kényelmesen elérhetők; a Balaton körüli vasútvonalakon, a Balatonfenyvesi kisvasút vonalán, valamint a Volánbusz egyes part menti járatain is korlátlan számban lehet utazni. A napijegy 2. kocsiosztályon az érvényesség kezdetétől számított 24, illetve 72 óráig érvényes. A Balaton24 napijegy felnőttek számára 1090 forintért, 26 éven aluliak számára 750 forintért váltható, és elérhető a MÁV app-ban is. (Fotó: MÁV) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments