Mégse lesz váci érdekeltség az NB III-ban

Július utolsó napján elkezdődött a harmadosztályú bajnokság Közép csoportjának 2022/2023-as pontvadászata. Azonban az előzetes ígéretek ellenére váci érintettség nélkül – írja a vac.hu.

Korábban az anyagi ellehetetlenülés miatt visszalépését bejelentő, majd a sportági szakszövetség döntése értelmében ki is zárt Vác FC közleményében arról tájékoztatta a váci szurkolókat, hogy nem marad NB III-as mérkőzés nélkül a város. Mint írták, „A Nógrád megyei I. osztályból feljutó Bánk-Dalnoki Akadémia a következő idényben – egy együttműködés keretében – Vácon fogja játszani NB III-as hazai mérkőzéseit, mégpedig Bánk-Dalnoki-Vác VLSE néven.”

Ám ebből semmi sem lett! A nógrádiak csapatnevéből hiányzik a váci megjelölés és a hivatalos szövetségi weboldal szerint a Bánk Dalnoki LA Berkenyén rendezi majd a hazai bajnokijait.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Kétgólos vereség az őszi szezonzárón

Vácnak, a Nemzet Sportvárosának marad a negyedosztályú futball. (Utánpótlás szinten sem indul már országos bajnokságon váci gárda…) A Vác VLSE felnőtt csapata a megyei bajnokságban lép majd pályára. A sorsolás szerint Szalai Attila vezetőedző gárdája először augusztus 21-én vasárnap 17 órától a vecsésieket fogadja a váci stadionban. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments