Megújult eszközökkel zajlik a munka a közterület-felügyeletnél

A nyári időszak feladatairól és az elmúlt időszakban történt változásokról kérdezte a Váci Hírnök Szeri Mihályt, a váci Közterület-felügyelet osztályvezetőjét.

„Az elmúlt időszakban egy fontos projekt végére értünk, így a városban működő 19 térfigyelő kamera mellett a közeljövőben újakat telepítünk. A rendőrséggel és Kiss Zsolt alpolgármesterrel együttműködve megvizsgáltuk a bűnügyi statisztikákat és figyelembe vettük a közlekedésbiztonsági szempontokat. Természetesen gondunk volt arra is, hogy megnézzük azt is, hol voltak a városban nagyobb szelektív szigetek, illetve merre vannak kihelyezve olyan nagy, 1100 literes szemétgyűjtő konténerek, amik vonzanák a nagyobb mennyiségű szemetet, az illegális szemétlerakást. Mivel a vonatkozó jogszabályok szerint csak úgy telepíthető térfigyelő kamera, ha a képviselő-testület jóváhagyja a helyszíneket, benyújtottuk a kidolgozott terveket és azok elfogadásra is kerültek. Az új helyszínek között már van külterületi helyszín is. A közeli terveink közül a két legfontosabb: a Földváry tér és környéke, ahova fix kamerákat telepítünk és a mobil vagy vadkamerák telepítése” – mondta.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Marton Zsolt megyéspüspök tárlatvezetése szombaton - Memento 30

Kiemelte, hogy a közterület-felügyelet feladatai mindig szezonálisak: a nyári időszakban a szokásosnál több városi rendezvény van, ahol mindig segítik a szervezők munkáját. Ezekben a hónapokban kiemelt fontosságú az elhanyagolt ingatlanok, elgazosodott telkek, területek ellenőrzése. Nagy segítséget jelent számukra, hogy összedolgoznak a városfejlesztőkkel, így hatékonyabbá vált a zöldterületek ellenőrzése.

A hajléktalan kérdés a városban mindennapos problémát jelent és a szabálytalanul parkoló, tilosban várakozó gépjárművek is sok gondot okoznak.

„Összességében elégedett vagyok. Az elmúlt hónapokban a városvezetés különös gondot fordított arra, hogy a technikai eszközeink megújuljanak, korszerűbbé váljanak, ez a mindennapos munkavégzés terén nagy lendületet és egy olyan pozitív lökést adott az osztálynak, ami további fejlődésre ad lehetőséget.”

A lakosság többnyire együttműködő, összegezte a tapasztalatokat az osztályvezető, bár sokaknak még mindig furcsa, hogy egy ingatlan tulajdonosának vannak feladatai, kötelezettségei, amik a hatóság által kikényszeríthetők, számon kérhetők.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Közösségünk kincsei - Vajda Lajos és Szentendre vándorkiállítás a váci művelődési központban

„Az előttünk álló nyári időszakban fontos kérdés lesz a hőségriadóban való helytállás. Matkovich Ilona polgármester már intézkedett, a kooperatív munkába természetesen a közterületesek is részt vesznek” – fejezte be a beszámolót Szeri Mihály. (Forrás: Váci Hírnök) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments