Több mint 16 milliárd forintból bővítik a térség vízellátását

A Széchenyi 2020 program keretében, európai uniós finanszírozással valósul meg a „DMRV Zrt kapacitásbővítő fejlesztések” című projekt. A beruházást 16,221 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból az NFP NKft és a DMRV Zrt. konzorciuma valósítja meg – olvasható a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt sajtóközleményében.

Mint a vállalat közleményéből kiderül, a fejlesztés eredményeként 2024re a Duna jobb, és bal partján összesen 17 település ivóvíz víziközművein történik fejlesztés, valamint ivóvíztörzshálózati rekonstrukció. A projekttel érintett települések, megvalósuló fejlesztések;

  • Fót, Mogyoród, Csömör Csömör település ivóvízellátás kapacitásának növelése
  • Szentendre, Pomáz, Budakalász, Üröm, Solymár Duna Jobbparti Regionális Vízellátó Rendszer víztermelésének, vízellátásának kapacitásbővítő fejlesztése
  • Dömös Dömös 5. számú ivóvíztermelő csőkút melléfúrásos kapacitásbővítés
  • Dömös Dömös és Dobogókő közötti vezeték kiváltása
  • Dömös Dömös, Dunaparti ivóvízellátó gépház I. átemelő közötti vezeték kapacitásbővítése
  • Dunakeszi Dunakeszi, nyomásproblémás területek vízellátásának javítása
  • Fót Fót ivóvíz főnyomóvezeték átmérő racionalizálás
  • Gödöllő Gödöllő Keleti vízbázis rehabilitáció
  • Őrbottyán ŐrbottyánCsomád települések közötti vezeték közterületre való kiváltása
  • Üröm, Pilisborosjenő Pilisborosjenő vízellátásának javítása
  • Pilismarót Pilismarót Esztergomi út ivóvízhálózat fejlesztés
  • Szada Szada Gesztenyefa utcai ivóvíz fejlesztés
  • Szentendre Szentendre Kőzúzó utcai ivóvíz fejlesztés
  • Szentendre Szentendre regionális ivóvízvezeték fejlesztés V. ütem
  • Leányfalu Tahi vízbázis 11.20.sz. kutak közötti gyűjtővezeték csere
  • Tahitótfalu Tahitótfalu, 1. nyomászóna töltőfogyasztó vezeték kiváltás
  • Tahitótfalu Tahitótfalu, Tótfalu szigetre vezető NA 200 azbesztcement vezeték kiváltás
  • Vác Vác, Köztársaság út, Galcsek utca, Kosdi út öntött vas vezeték kiváltás

A beruházások megvalósításával a szolgáltatott víz a minőségi megfelelésén túlmenően, megfelelő mennyiségben és megfelelő hálózati nyomáson áll rendelkezésre. A projekt megvalósítása és az üzemeltetés során, az energiahatékonyság és a klímavédelem szempontjai is érvényesülnek. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments