A 16. helyen végzett az egyetlen váci

A csehországi Raciceben rendezték meg a felnőtt evezősök idei világbajnokságát. A magyar csapat hat versenyszámban képviseltette magát, melyek közül egyben volt váci klubban sportoló – írja a vac.hu.

A férfi normálsúlyú kétpárevezősök viadalán 25 egység állt rajthoz. A Vác Városi Evezős Club sportolója, Ács Kristóf egykori klubtársával, a ma már az MTK-ban versenyző Bácskai Mátéval ült egy hajóban. A mieink az öt-öt egységet felvonultató előfutamok során a sajátjukban a 4. helyen értek célba és jutottak a középfutamba.

Sajnos ott már egyetlen riválist sem tudtak megelőzni, így az alsó ágra kerültek. A következő futamban a hat induló közül a 3. helyen értek célba, így a helyosztón a C-döntőben állhattak rajthoz. Simon Tamás csapata féltávig a mezőnyben haladt, ám, ahogy Kristóf fogalmazott “megint jött a mumus szakasz a pályán”: lelassult a magyar dubló, és elszökött a mezőny. De Mátéék nem adták fel, 1500-nál frissítettek, és egy óriási finissel megelőzték a román, és a kubai csapatot, így a 4. helyen értek célba az ír, a litván, és a szerb csapat mögött., ezzel összesítésben a 16. helyen zárták a világbajnokságot. (Forrás: vac.hu, hunrowing.hu) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments