A Vodafone előzetes tájékoztatás nélkül levette a váci tévé adását a kínálatából

Előzetes tájékoztatás nélkül eltűnt az ES térségi televízió adása a Vodafone hálózatáról az követően, hogy a Magyar Állam és egy magáncég 715 milliárd forintért a közelmúltban megvásárolta a Vodafone-t – számolt be Híradójában az érintett, a váci önkormányzati tulajdonban lévő médium – írja a vac.hu.

Az ES-nek évek óta szerződése van a műsorelosztóval az adások továbbítására, erre kötelezettséget vállalt a cég, amelynek műsorelosztási díjat is fizetnek. Nézői jelzésre az ES a Vodafone-hoz fordult magyarázatért, de az állami, illetve magánkézbe került cég vezetése eddig semmilyen tájékoztatást nem adott erről.

A televízió vezetése felhívja a nézők figyelmét, hogy az ES adását a többi kábelszolgáltató (Invitel, T-Kábel, KalászNet) kiosztásában és a televízió Facebook-oldalán követhetik, illetve az ESTV honlapján is láthatják, ahol műsoraikat élőben, továbbá felvételről utólag is megtekinthetik. De arra kérik a nézőiket, hogy amennyiben hasonlót tapasztalnak Vácon, vagy a környék vételkörzetében bármelyik műsorelosztónál, azt jelezzék az estv©estv.hu email címre. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments