Beindul a Tragor Ignác Múzeum őszi programsorozata

Mint a Váci Ősz programsorozat szeptember eleji ismertetője során is kiderült, a Tragor Ignác Múzeum rendkívül színes kulturálódási lehetőségekkel várja vendégeit az elkövetkező hónapok során. Forró Katalin, az intézmény vezetője akkor úgy fogalmazott, hogy nagyon könnyű lesz megjegyezni a kínálatukat, hiszen kéthetente szombat délelőtt fognak ingyenes programokat tartani.

Szeptember 17-én, szombaton „Pusztuló és megmentett műemlékeink” címen rendhagyó várostörténeti sétára várnak minden érdeklődőt. A Kulturális Örökség Napjai idén a 150 éves intézményes magyar műemlékvédelem előtt tiszteleg. A központi témához kapcsolódva pedig a váci Tragor Ignác Múzeum is rendhagyó múzeumi sétával szeretné felhívni a figyelmet a város épített örökségének néhány különleges emlékére. A találkozó a Memento Mori Kiállítóhely előtt lesz.

De itt nincs megállás. Szeptember 24-én, szombaton az Ars Sacra Fesztivál keretében délelőtt egy nagyon érdekes előadást lehet majd meghallgatni, szintén a Memento Mori kiállítóhelyen. „Szakralitás a középkori Vácott” címen a múzeum két kollégája, Mag Hella régész, művészettörténész, és Kiss Bernadett régész, múzeumpedagógus és teológus egy egészen különleges témával várják az érdeklődőket.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vácon is több százan tüntettek a pedagógusokért

Már októberben, azon belül is 8-án, szombaton pedig egy újabb sétára várják azokat, akik kicsit kalandoznának Vácon. Ugyanis a Múzeumok Őszi Fesztiválja program keretében megrendezésre kerülő különleges múzeumi sétán időben és térben is messze kalandozhatnak a korabeli és a jelenlegi Vácot illetően. Rendhagyó helyszíneik mesélnek a 19-20. század fordulóján megjelent új szabadidős tevékenységekről, a város átalakulásáról és a környezetvédelem kezdeti lépéseiről. Fittmúzeum – kirándulásnak is beillő, 3 óra hosszú sétájuk során több, ma már kevésbé ismert, megváltozott funkciójú helyszínt is felkeresnek. A program fantázianeve: „A Varga sétatértől az Erzsébet ligetig”.

Végül október 22-én „Banda Marci hegedűjét Csudafából faragták” címen, a tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén ismét meghirdetik a Ferenc József által is kitüntetett virtuóz váci prímás életét ismertető ingyenes zenés múzeumi sétát. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments