Biztató folytatás a csúfos kezdés után

Újból hazai pályán vonulhatott pályára a negyedosztályban elinduló, újonnan alakuló Vác VLSE. A váci fiatalok ezúttal a Budakalász együttesét fogadták és egy teljesen más oldalukat mutatták meg. De a pontszerzés ezúttal se sikerült: Vác VLSE – Budakalászi MSE 1–2.

Csúnya vereséggel kezdődött a Vác VLSE szereplése a Pest megyei első osztályban. A nyáron, a tavalyi u19-es keretből összeálló legénység 7-0-ás arányban maradt alul hazai pályán a Vecsés FC ellen. Így ezután a nagy pofon után talán pont jókor jött egy két hetes szünet a srácoknak, illetve Szalai Attila vezetőedzőnek, hogy rendet tegyenek a fejekben és taktikailag fel tudják venni a mezőnnyel a versenyt. Arra, hogy megmutassák ez mennyire sikerült, hétvégén a Budakalász együttese ellen kaptak lehetőséget, ráadásul újból a váci stadionban.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szathmáry Károly a Tízek Bajnoka

Jól is kezdték a mérkőzést váciak, azonban az első félidő közepén kétszer mégis a budakalásziak találtak be: Flamich hiába vetődött jó irányba, egy eladott labdát követően Fritz lőtt a hálóba és szerezte meg a vendégeknek a vezetést, majd Széll talált a váci kapuba tizenegyesből. A 41. percben azonban összejött a szépítés, Sorecz Szabolcs adott be szögletet, középen pedig Kovács Dávid fejelt a hálóba (1–2).

A szünet után uralta a játékot a hazai gárda, rengeteg gólhelyzetet alakítottak ki, de sajnos ekkor már semmi sem sikerült – pedig a mérkőzésen összesen 4-szer is eltalálták a kapufát. Bár végül ismét pont nélkül maradtak, a csapat teljesen más oldalát mutatta, mint két héttel ezelőtt, így bizakodóak lehetnek a szurkolók a jövőre nézve. (Forrás: vac-vlse.hu) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments