Csereklye Krisztina is bejelentkezett a Mi Hazánk Mozgalom országos alelnöki posztjáért

„Az elkövetkező 2 hetem mozgalmas lesz, mivel én is indulok a Mi Hazánk országos alelnöki posztjáért” – jelentette be dr. Csereklye Krisztina. A párt váci szervezetének az elnöke a Facebook oldalán tette közzé szándéknyilatkozatát.

Mint az említett nyilatkozatából is kiderül, Csereklye Krisztina 30 éve került a helyi politikának a közelébe, majd nem sokkal Mi Hazánk Mozgalom megalapítását követően, 2019 áprilisától egyből a váci szervezet élére került. Azóta politikai közössége valamennyi választási kampányának (EU parlamenti, önkormányzati, országgyűlési) a szervezésében részt vállalt, illetve a helyi jelöltek állításáról is gondoskodott. Továbbá környezetvédelmi szakemberként, valamint a Zöld Hazánk Mozgalom elnökeként szakértői véleményével is sok esetben segítette a párt vezetőinek a munkáját.

Most azonban úgy döntött, hogy a továbbiakban közvetlenül a párt vezetésében is hangot szeretne adni elképzeléseinek. Szakmai végzettségeit figyelembe véve, a szándéknyilatkozatában ugyancsak a zöld politika, illetve a környezetvédelem kapja a legfőbb hangsúlyt, de kiemeli a pártszervezésben szerzett tapasztalatait és eredményeit is.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A táj portréja - Tükörkép

„A Mi Hazánk Mozgalomban alelnökként elfoglalt szerepemet nemcsak szakmai, de komplex pártideológiai szempontból is fontosnak érzem. […] Készülve a 2024-es választásokra, így elsősorban a felsorolt pontokban szándékozom aktívan és tettre készen erősíteni a Mi Hazánk Mozgalom vezetőségét, valamint az országos szervezetek munkáját, nem csak, mint szakpolitikus, de mint pártpolitikus is.” – írja. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments