Egy éves születésnapját ünnepli a Széchenyi utcai telefonfülke-könyvtár

Az UNESCO 57 évvel ezelőtt szeptember 8-át nevezte ki az olvasás nemzetközi napjává azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet az írás-olvasás készségének fontosságára. A Dunakanyar Szíve Egyesület tavaly ezen a napon állított fel egy könyvekkel telepakolt telefonfülkét a Széchenyi utcában, egy évre rá pedig takarítással, és egy nagy adag friss olvasnivaló feltöltésével ünnepelték a töretlen népszerűséggel működő olvasó bázist – írja az ESTV.

A váci sétálóutcában pont egy éve áll egy telefonfülke, amelyből bárki szabadon választhat olvasnivalót magának és kedve szerint hozhat új könyveket is. A születésnapra a civil egyesület aktivistái kitakarították és feldíszítették a fülkét, valamint egy nagy adag új könyvet is hoztak az alkalomra.

„Nagyon sokan használják, szerintem különleges színfoltja a városnak. Nagyon sokan írnak, hogy megtalálják a kötelező olvasmányokat vagy erre járnak és megnézik, hogy mit találnak. Így gyakran kell valóban újratöltenünk, mert sokszor azt látjuk, hogy fogynak a könyvek” – nyilatkozta Matz-Molnár Krisztina, az egyesület elnöke. Majd azt is hozzátette, hogy legutóbb például a gyereknap alkalmával hoztak ide egy szállítmány gyerekkönyvet, ami mindössze három nap alatt teljesen elfogyott.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Marton Zsolt megyéspüspök tárlatvezetése szombaton - Memento 30

Az egyesület szívesen vesz át könyveket, amelyeket aztán a fülkébe tudnak rakni. A tapasztalat azt mutatja, sokan használják az ingyen könyvtárat. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments