Egy szurkoló halála miatt félbe kellett szakítani a Vác VLSE hétvégi bajnokiját

Egy tragikus esemény miatt félbe kellett szakítani a hétvégén megrendezett Vác–Biatorbágy megyei I. osztályú bajnoki mérkőzést. Rosszul lett és meghalt a Vác egyik szurkolója.

A szombaton, délelőtt 10 órakor kezdődő találkozó már a második félidejében tartott, amikor rosszul az egyik szurkoló. Természetesen a játékot egyből félbeszakították és azonnal megkezdték a férfi újraélesztését a lelátón. Szurkolói beszámolók szerint nem sokkal később mentő, majd mentőhelikopter is érkezett a váci stadionba. Azonban a helyszíni segítség és az odaérkező mentősök minden erőfeszítése ellenére a férfi életét sajnos végül nem sikerült megmenteni.

„A Vác VLSE felnőtt csapata, edzői, technikai vezetője és az elnökség őszinte részvétét fejezi ki szurkolónk, Győri Ferenc családjának” – tudatta a hírt a csapat a Facebook oldalán, ahol egyúttal azt is bejelentették, hogy hétfőn közös gyertyagyújtással fognak megemlékezni szurkolójukról. ♦

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét örökbefogadó és sétáltató nap szombaton a Zöld menedék telephelyein

 

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments