Fontos tudnivalók a kutyák csípődiszplázia betegségéről

Népszerű rovatunkban rendre sorra vesszük a kedvencek leggyakoribb betegségeivel, sérüléseivel kapcsolatos tudnivalókat, a hagyományos, már régebb óta ismert és alkalmazott, vagy épp a legújabb kezelési, gyógyítási lehetőségeket – ezúttal a csípőízületi diszpláziával foglalkozunk.

„A csípőízületi diszpláziáról szinte mindenki hallott már, aki kutyatartással foglalkozik, hiszen sajnos – főképpen a nagytestű kutyák esetében – egy igen-igen elterjedt megbetegedésről van szó, ami bizonyos fajtáknál szinte kivétel nélkül majdnem minden egyedet tud érinteni. Legalábbis régebben ez volt a helyzet. Ma már szerencsére azért a szándékosan szigorú tenyésztői szelekciónak köszönhetően még a diszpláziával korábban súlyosan terhelt fajtáknál is bőven lehet találni egészséges csípő alkatú kutyusokat” – mondta elöljáróban dr. Balogh Béla, a Kedvenc Állategészségügyi Központ tulajdonosa, vezetője.

A szakember kiemelte, hogy egy úgynevezett polifaktorális, vagyis több tényezőn alapuló betegségről van szó, amelyben a genetikai hajlamnak óriási szerepe van, ezen kívül azonban bizonyos tartási, táplálási körülmények is elő tudják idézni a betegség súlyosbodását, ennek megfelelően különféle súlyosságú esetekről lehet beszélni, és ezek különbözőképpen hatnak a kedvencek további életére.

„A diszplázia szó rendellenes fejlődésre, növekedésre utal. Az az alap, hogy gyakorlatilag a combcsontfej egy afféle golyóscsapágyként funkcionáló, nagyjából félgömb formájú kis vájatban foglal helyet a medencének a megfelelő ízületi kapcsolódási helyén, és a combcsontfej maga is félgömb formájú, alkatú a legtöbb kutya esetében. Na már most attól függően, hogy a combcsontfej mennyire mélyen helyezkedik bele a csípőízületi vápába, illetve mennyire követi a lefutása a vápának az alakját, maga a csípőízületi vápa pedig mennyire képes magába foglalni a combcsontfejet, illetve a vápa széle mennyire egészséges, nos ezek alapján különböző súlyosságú diszpláziáról beszélhetünk. Fontos azonban különbséget tennünk a tenyésztői értelemben vett diszplázia és a betegség következtében kialakuló csípőízületi artrózis kapcsán, ami viszont már tüneteket is okoz. Ugyanis a legtöbb esetben a diszpláziás kutyák jelentős része nem mutat tüneteket, fiatal korban egyáltalán, és általában csak idős korban jelentkeznek a súlyosabb mozgásszervi zavarok a hibás csípő alakulás miatt.

Ezért az ilyen kutyák fiatal egyedeinél fontos egy kellő időben elvégzett röntgenfelvétellel a betegség esetleges meglétének kimutatása, aminek beigazolódásakor még csak úgymond tenyésztői diszpláziáról beszélünk, ezeket a kutyákat a tenyésztésből ki kell zárni, mert jó eséllyel a hibás csípőalakulásukat átörökítenék az utódaikra, viszont adott esetben kellően kímélő életmóddal, ízületvédők adásával nagyon hosszú ideig tünetmentesek maradhatnak. Tehát nem feltétlenül lesz minden diszpláziás kutya sánta, viszont valóban ez a végső veszély. Magát a diszpláziát általában másfél-két éves kor után készített röntgenfelvétel alapján szoktuk elbírálni, hiszen addig még sokat tud alakulni a csípő, sajnos a legtöbb esetben ez negatív irányban értendő. Tehát egy ennél korábban, túl fiatalon elvégzett tájékozódó vizsgálat még nem tud feltétlenül garanciát jelenteni a tökéletesen egészséges csípőre a felnőtt életben, hiszen előfordulhat, hogy egy évesen még egészen jónak néz ki a csípőízület, de idővel romlik az állapota, a legsúlyosabb esetekben azonban olyan fokú össze nem illés van a combcsontfej és a csípőzület között, hogy akár már egészen fiatal kölyökkorban jól észlelhető a rendellenes mozgása a kutyusnak” – boncolgatta a felismerés fontosságát, lehetőségét dr. Balogh Béla.

A leggyakoribb tünet a nyulak mozgására emlékeztető ugrálás, amikor páros lábbal ugrál a kutyus, illetve sokszor úgymond riszálja a fenekét járás közben, mert a combcsont állandóan picit kiugrik a csípő ízületből. Ezeknél a kutyáknál általában jellemző a hátsó testtálynak a gyengesége, az, hogy az izmoltságuk messze elmarad a fajta többi egyedétől, és ez már árulkodó tud lenni, de ez a legsúlyosabb esetekre igaz, a legtöbb esetben fiatal korban még nem nagyon látszódik ez. Ugyanígy feltűnő jel lehet, ha a kedvenc nem fekszik hason olyan módon sohasem, hogy a két hátsó lábát teljesen hátranyújtja, amelyik kutya erre képtelen, annál szintén fölmerül, hogy a csípőalakulással baj van.

A genetikai hajlamon kívül a szűk, mozgásszegény körülmények ugyanúgy elő tudják idézni a csípőízületi diszplázia súlyosbodását, mint a túlzott terhelés, vagy pedig az úgynevezett hajtatott növekedés, amikor nagy fehérjetartalmú takarmánnyal gyors izomtömeg gyarapodást és testméret növekedést próbálnak elérni a gazdik, és ezt az ízületeknek a növekedése nem képes rendesen követni, ez szintén tudja rontani a már eleve kialakuló defektust.

„A diszplázia gyógykezelése enyhébb esetben egy kímélő mozgásmód, tehát az ugrálásoktól való óvakodás, illetve fizioterápiás megoldások szoktak nagyon sokat segíteni, elsődlegesen a vízben történő mozgatás, mert ha ily módon kellően megerősödik a csípő körüli izomzat, akkor az valóban jól jön a stabilizálásban. A másik megoldás a közismert takarmánykiegészítők alkalmazása, amelyek különböző ízületvédő összetevőket is tartalmaznak, ezek is nagyon sokat tudnak segíteni főleg az enyhébb esetekben, hogy lehetőleg egész az állat élete végéig ne okozzon gondot a hibás csípőalakulás. Súlyosabb esetekben már szóba jöhet, sőt elkerülhetetlenné válhat a gyógyszeres kezelés is. A legsúlyosabbaknál viszont mindenképp javallott a műtéti beavatkozás, különösen azokat az eseteket emelném ki, ahol a diszplázia röntgenfelvételen nagyon súlyos fokot mutat, azonban még jelentős sántaság nincsen, és még az izomtömeg sem sorvadt le jelentősen, ugyanis az ilyen állapotban elvégzett műtét esetén van a legtöbb esély arra, hogy a kutyus mozgása a legtovább rendben maradjon, és a lehető legkevésbé viselje meg a beavatkozás. Tehát nem helyes megvárni azt, hogy az állandó fájdalom miatt jelentősen lesorvadjon a kutya izomzata és csak akkor megműteni egy igazán csúnyán diszpláziás kutyát, mert ilyenkor a felépülés sokkal hosszabb ideig tart, illetve lehet, hogy tökéletesen soha nem fog már visszaerősödni a lábizomzat” – zárta tájékoztatóját a szakember. ♦