Hogyan érinti a rezsiáremelkedés a váci kulturális intézményeket?

Közeledik a tél. A fűtési szezon még be se köszöntött, de az emelkedő rezsiáraktól tartva országszerte már most számos önkormányzat az intézményeinek a bezárását, rendezvényeinek a lefújását fontolgatja. A Váci Ősz programismertetőjének a tanúsága szerint azonban ez a váciakat még nem érinti.

Az elmúlt hónapokban nehezen tudott úgy eltelni egy nap, hogy ne olvastunk volna valahol vagy egy beszélgetés során ne vetődött volna fel az inflációnak, valamint a rezsiárak emelkedésének a kérdésköre. A lakosság körében is sokan elkezdtek attól tartani, hogy hogyan fogják kifizetni a hónap végi számláikat, amennyiben kicsúsznak az átlag fogyasztás keretei közül. De ez a válságos helyzet nem csak őket érinti. A kormányzat július közepén tett bejelentését követően számos szervezet, illetve település is előre jelezte, hogy ezen feltételek mellett kulturális vagy sportlétesítmények működését kell majd beszüntetni.

Az ősz beköszöntével több önkormányzat be is jelentette, hogy színházakat zárnak be, illetve egyéb kulturális intézménynek, oktatónak is ellehetetlenül a tevékenysége. A napokban megtartott sajtótájékoztatón, ahol a Váci Ősz programsorozat elemeit ismertették, azonban nem esett szó ehhez hasonló intézkedésekről. Sőt, még a jegyárak emelkedéséről se lehetett hallani. Így a város, illetve az intézményvezetők irányba fel is merült az a kérdés: Hogyan sikerült ezt megoldani? Mik a tervek erre vonatkozóan?

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét örökbefogadó és sétáltató nap szombaton a Zöld menedék telephelyein

„Mi most az őszről beszélünk, az őszi időszakról. Arra számítunk, hogy október közepéig, ahogy a fűtési szezon elindul, remélhetőleg olyan időjárás lesz, hogy nem kell fűtenünk – fogalmazott Matkovich Ilona polgármester. – Volt egy olyan elképzelésünk is, miszerint még most ősszel adjunk lehetőséget arra, hogy minél többen eljöhessenek, és egy kicsit töltekezhessenek, hiszen szerintem nincsen ember, aki meg tudja mondani mit fog hozni a tél. Ezért is tudatosan nem akartunk sehol a belépőjegyek árán emelni, hanem azt szeretnénk, hogy minél többen még jöjjenek el, és minél többen szórakozzanak. És aztán a december, január, februári időszak az valóban szerintem egy másik időszámítás lesz a kultúra területén is.”

Majd hozzátette, természetesen az önkormányzat is készül a hidegebb évszakokra, hiszen nem szeretnék kihagyni a már megszokott adventi programsorozatot. Így most mindenben azt figyelik és azt számolják, hogy hol tudnak megtakarítani. Mint elmondta, valószínűleg Vácon is lesz arra példa, hogy kulturális intézmények más helyszínen, kisebb termekben fognak átmenetileg működni. Azt szeretnék, hogy minél kisebb sérüléssel ússza meg a város ezeket a hónapokat.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Marton Zsolt megyéspüspök tárlatvezetése szombaton - Memento 30

A gáz és villanyszámlák emelkedése mellet napjaink másik sokat emlegetett témája a kisadózó vállalkozások tételes adójának, vagyis a KATA szabályoknak a változása. A sajtótájékoztatón Varga Katalin, a Dunakanyar Színház igazgatója ki is tért arra, hogy ez nagyban befolyásolja a működésüket, adott esetben emeli a kiadásaikat, hiszen sok művész élt ezzel az adózási formával. Továbbá az utaztatási vagy szállítási költségek is nagyon sokat emelkedtek a benzinárak miatt.

Majd Laczi Sarolta, a Madách Imre Művelődési Központ igazgatója ezt annyiban egészítette ki, hogy az előadókkal már jó félévvel ezelőtt megkötötték szerződések, tehát igazából még nem ezeken a programokon, hanem majd a következőkön fognak látszani az áremelkedés hatásai. De véleménye szerint Vác a jegyárak tekintetében egy nagyon speciális hely, mivel itt nem szívesen fizetnek ki az emberek magasabb összegeket.

„Nyilván nekünk is emelni kellett volna jelentősebb összegeket, ha azt nézzük, hogy Pesten mennyibe kerül egy produkció. Én azt gondolom, hogy színvonalában, ami nálunk megtalálható az is eléri azt a színvonalat, de mégis mi mindig, csak pár száz forintokat emelünk évről-évre. Drasztikusan nem merünk, mert én azt gondolom, hogy azzal nagy nézőszám visszaesést érnénk el.”

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Matkovich Ilona bejelentette az Összefogás Vácért polgármester- és képviselő-jelöltjeit

A tájékoztatón ennek a témának pedig már csak azért is különleges aktualitása volt, mert pont a napokban lesz esedékes Rétvári Bence országgyűlési képviselőnek a látogatása a váci városházán és mint Matkovich Ilona elárulta, a rezsiköltségek is a témáját fogják képezni a beszélgetésnek. Elmondta, természetesen senki nem tudhatta, hogy milyen emelkedések lesznek, de az önkormányzatok várják, hogy a kormány bejelentse, milyen módon fogják őket kompenzálni. Nagyon sok településnél ősszel vannak az új közbeszerzések és a korábbi árnak a 21-szeresét kapják árajánlatként, ami gyakorlatilag megrendíti egy városnak a költségvetését.

„Én nagyon sajnálom, hogy pont egy ilyen időszakban kaptuk meg a városvezetést. Gyakorlatilag állandóan veszélyhelyzet van, egy permanens veszélyhelyzetben vezetjük a várost. Ennek ellenére nagyon jó folyamatok indultak el a kultúrában és tényleg úgy lehet érezni, belengi a várost az, hogy annyiféle kulturális területen vannak nagyon jó előadók, nagyon jó előadások. Nem látom a telet, de biztos, hogy ezt a szinte most nem fogjuk tudni megtartani” – zárta szavait a polgármester. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments