Időközi választások: Pencnek új polgármestere, Zebegénynek pedig jelöltjei lettek

Megvan Penc új polgármestere, Zebegényben pedig most már hivatalosan is megnevezték azt a négy jelöltet, akik a településük vezető pozíciójára pályáznak. Mint augusztusban a Váci Napló is beszámolt róla, a váci választókerület két településén is időközi választást kellett kiírni. Zebegényben lemondott a korábbi polgármester, míg Pencen egy sajnálatos haláleset miatt kellet kiírni polgármesterválasztást.

Pencen, a község vezetője, Králik József 20 évig tartó hivatali idejét követően, május 13-án hunyt el. Hosszú regnálása után tehát talán nem is olyan meglepő módon, több korábbi kollégája is jelentkezett, hogy szívesen kipróbálná magát a helyében. A település vezetéséért Czibere Krisztina, Járai Árpád, Szpiszárné Laczkovich Éva, Vankó István, Kádár Ferenc, Vasas-Babinszki Beáta, Kiss Balázs és Kovács Gábor is ringbe szállt. A szavazás időpontja szeptember negyedikére, vasárnapra esett.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vízaknába esett egy vaddisznó – Nagyobb tűzoltó autóra gyűjtenek a Nagymarosi Önkéntes Tűzoltók

A névjegyzékben szereplő 1215 választásra jogosultból 725 választópolgár adta le a szavazatát a választáson induló 8 jelöltre. Győztesként pedig magabiztos fölénnyel Kádár Ferenc végzett. A Fidesz-KDNP által is támogatott, papíron viszont függetlenként induló helyi politikus a szavazatok 28,99%-át kapta meg, míg az őt követő Járai Árpád 17,48%-al végzett.

De mindeközben Zebegényben is kezd beindulni a választási kampány. Utolsó közlésünkkor még nem tudtunk beszámolni egy hivatalos indulóról sem, de azóta már négyen is előreléptek a polgármesteri székért. Egyaránt függetlenként indul el dr. Bíró Gyula György, Parádi Katalin, Krebsz Gábor és Faludiné Kmetty Éva is. A voksolást október másodikán fogják majd megtartani. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments