Íz-Lelő: Posta Luca mert nagyot álmodni

Sokszor gondolkodom azon, hogy pályát tévesztettem. Biztosan mások is éreznek így felnőttfejjel. Ha én ma újra érettségi után lennék, biztosan cukrásznak vagy szakácsnak tanulnék. Posta Luca az én álmomat valósította meg akkor, amikor történelem szakos hallgatóként úgy döntött: a sütés és a főzés felé fordul.

A nagy szakácsok talán már gyerekkoruktól főznek. Jamie Olvier-nek is kézenfekvő volt, hogy szakács lesz, hiszen szüleinek éttermük volt. De a többség nem így kezdi, Luca nem is főzött gyerekként.

Váci család gyermekeként itt végezte iskoláit, a Boronkayba járt. Majd a sors külföldre vitte, ahol gyerekekre kellett vigyáznia és főznie rájuk.

„Én addig nem főztem, a konyhába be sem tettem a lábamat. De külföldön a családnak nekem kellett főznöm az ebédet. És megtetszett. Aztán itthon, amikor hazajöttem, akkor a páromnak és magamnak készítettem ételeket. Dicsértek, hogy finomakat főzök, én amolyan felfedezős vagyok ezen a területen. Ekkor már egyetemista voltam és úgy döntöttem, hogy diákmunkaként kipróbálom magam egy étteremben.”

Az elhatározást tett is követte. Luca a Vapiano Étteremben vállalt munkát suli mellett. Kemény volt az a pár hónap emlékei szerint, de imádta.

„Akkor voltam úgy, hogy nagyon szeretem a történelmet, de éreztem, hogy ezt félre kell raknom és teljes gőzzel a főzésre kell koncentrálnom” – emlékszik vissza.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Marton Zsolt megyéspüspök tárlatvezetése szombaton - Memento 30

Munka mellett számos versenyen is elindult és többet meg is nyert. Ekkor már biztosan tudta, hogy mit szeretne csinálni. Ezért először a szakács-, majd a cukrásztanfolyamot is elvégezte. Budapesten helyezkedett el és dolgozott egészen kislánya születéséig.
Négy éve lett édesanya és akkor úgy érezte, hogy az a fajta pörgés, amely egy étteremben van, már nem biztos, hogy belefér az életébe. Ezért álmodott egy nagyot és tavasszal a Naszály út 18. szám alatt megnyitotta az Íz-Lelőt, ahol mindenki kipróbálhatja magát a főzés és sütés területén.

„Felismertem, hogy azért gyerek mellett nem nagyon fogok bejárni Pestre, éjszakázni, hétvégézni nem is szeretnék. Gondolkoztam, hogy mit csináljak. Jártam egy iskolába, a Culinary Institute of Europe egyéves képzésre és ők workshopokat is szerveznek. Nekünk a gyakorlati rész az volt, hogy segítettünk ezeken. Én addig nem is voltam ilyenen, de nagyon-nagyon megtetszett. Nagyon jó hangulat volt, tényleg olyan egyszerűen működött minden. Úgy voltam vele, hogy ezt úgymond kis pénzből is meg lehet valósítani, csak kell egy helyiség” – mondja, de hozzáteszi, talán ezt volt a legnehezebb megtalálnia.

A főzős-sütős tanfolyamok, vagy divatos nevükön workshopok olyan lehetőségeket kínálnak, amelyeket magunk otthon is kivitelezhetünk, könnyedén elkészíthetjük az ottani receptet. Az első Luca által meghirdetett tanfolyamra is már többen jelentkeztek, ami azért egy kicsit meglepte őt. De úgy látja, hogy van igény Vácon és környékén az ilyen jellegű képzésekre.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét a gyermekek védelme volt a téma a városházán

„Alapvetően, aki jött, az mind pozitív élménnyel távozott. Ki szokták emelni, hogy nagyon jó az, hogy magyarázok is főzés, sütés közben. Tehát nem az van, hogy ott van csináld meg, hanem tényleg olyan dolgokat mutatok, olyan dolgokat mondok, amik alapján bárki el tudja otthon is készíteni az ételt. Fontos, hogy értsék az összefüggéseket, de konyhatechnológiai dolgokban is tudok újat mondani a hozzám érkezőknek.”

Első workshopján csak zöldséggel főztek az érdeklődők, de azt mondja nagy sikere volt. Bár nem vega, mégis úgy döntött, hogy húsmentes ételekkel ismerteti meg a hozzá érkezőket. Ami valljuk be nem is baj, hiszen sokszor alaptalanul hisszük azt, hogy egy-egy zöldséges fogás nem hozza egy jó húsétel értékét, élményét.

Emellett korunk egyik legnagyobb sztársütijét is készíti: nyár folyamán több macaron sütő kurzust is hirdetett.

„Két fajtát készítettünk, a franciát, meg az olaszt. Így később is tudunk választani otthon, hogy melyiket szeretnék megcsinálni. Szerintem az egyik az inkább cukrászbarát, a másik meg az otthon barátja” – mondja nevetve.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szakmai napot tartottak a váci humán szféra munkatársai

Eddigi legnagyobb sikerének könyveli el, a vega kertiparti elnevezésű tanfolyamát, amely nagy népszerűségnek örvendett a résztvevők körében. Tervei között szerepel egy házi készítésű tészta kurzus, de szívesen lát leánybúcsú keretében főzés-sütés iránt érdeklődő lányokat is. Nekik koktéllal, cup cake-kel és valami gyors étel elkészítésével készül.

„Az az alapkoncepció, hogyha van valakinek teljesen egyéni elképzelése, hogy például most a barátnőimmel összejönnénk, és sütögetnénk valamit, akkor én abban tudjak segíteni. De szívesen veszek részt csapatépítésben is. Emellett privát séfként is működök, ami még Vácon nem annyira elterjedt” – mondja. Ez annyit takar, hogyha valaki vendégeket vár, és nincsen ideje főzni, Luca megteszi helyette.

Posta Luca mindenre nyitott a főzés-sütés területén. Álma, hogy a workshopok mellett catering-gel is foglalkozhasson. Talán hamarosan ez is valóra válik majd. Érdemes nézni honlapját és Facebook oldalát, amelyen mindig fent vannak az aktuális tanfolyamok.

Én beszélgetésünk közben egyet eldöntöttem: mindenképpen kipróbálom ezt a hiánypótló lehetőséget és elmegyek hozzá sütni és főzni is. Mert egyszer nekem is ez volt az álmom. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments