Két év kihagyás után újra Mária-napi búcsút tartanak Vácon

Idén – két év kihagyás után – újra megrendezik a kegyhely legjelesebb ünnepét, a Mária-napi búcsút, amelyre nemcsak Vácról, de a környékről és az egyházmegyéből is várják a zarándokokat – olvasható a Váci Egyházmegye közleményében.

A Váci Hétkápolna Vác városának fontos búcsújáróhelye. Az első templomot a 18. század elején kezdték építeni, amelyet 1780-ban Migazzi püspök szentelt fel. A hely kiválasztása egy itt korábban elhelyezett Mária-kép és a neki, valamint a közelben található Mária-forrás vízének tulajdonított gyógyulásokkal van összefüggésben. A mindenkori váci püspökök szívükön viselték a templom és a kegyhely sorsát. A kertben 7 stáció készült 1738-ban a Boldogságos Szűz Mária hét örömének és hét fájdalmának tiszteletére. Ma ezekben a „képszékekben”, amelyekről valójában a hely a nevét is kapat, a rózsafűzér imádság titkait jelenítik meg.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Az autizmus világnapján helyezz kék papírvirágot az ablakba!

Tervezett program:

Szeptember 10., szombat

  • 17.00: Fatimai ájtatosság – 1917-ben Fatimában 3 kisgyermeknek jelent meg a Szűzanyag és engesztelő imákat kért tőlük a bűnösök megtéréséért és mint a Rózsafűzér királynője mutatkozott be. Ennek nyomán tartanak általában ún. fatimai ájtatosságot, azaz engesztelő imaórát.
  • 18.00: Szentmise a Hétkápolna kertjében, amelyet Dr. Varga Lajos segédpüspök mutat be.
  • 19.45: Mária köszöntő
  • 21.00: Vesperás
  • 22.00: Gyertyás rózsafüzér a stációk mentén
  • 24.00: Szentmise, amelyet Molnár Zsolt plébános mutat be.

Szeptember 11., vasárnap

  • 9 órakor indul a körmenet a Székesegyháztól (Vác, Konstantin tér) a Hétkápolnához.
  • 10 óra: Ünnepi szentmise a Hétkápolna kertjében, amelyet Marton Zsolt megyéspüspök mutat be.

Mise után (kb 11.30-tól) Dr. Varga Lajos segédpüspök bemutatja a zarándokoknak a templomot, a búcsújáróhely eredetét. A program a 17 órai ún. régi rítusú, latin nyelvű szentmisével zárul, amelyet Dr. Varga Lajos segédpüspök mutat be a kegytemplomban. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments