Kittenberger Kálmán Emléknapot rendeznek Nagymaroson

A Nagymaros Városának Önkormányzata, az Ipoly Erdő Zrt., illetve a Börzsöny Kapuja Innovációs Klaszter közös szervezésében idén is megrendezik a Kittenberger Kálmán Emléknapot. Szeptember 18-án, vasárnap színes programokkal, vadfőző és horgászversennyel, valamint koncerttel várnak minden érdeklődőt a város Fő terén.

A vadfőző és a horgászversenyt már reggel 8 órakor megkezdhetik a résztvevők, de magának az eseménynek a megnyitója 10-kor fog elkezdődni. A megemlékezéssel, koszorúzással egybekötött ünnepélyes megnyitón köszöntőt mond: Dr. Pesti Imre országgyűlési képviselő, illetve Heinczinger Balázs Nagymaros Város polgármestere. Ezt követően pedig fellép a Dunakanyar Fúvósegyüttes és megnyitja a kapuit a művelődési házban a Trófea kiállítás, továbbá a felső iskola udvarán bemutatkozik a Nagymarosi Puer Regius – Történelmi Íjászok társulata. 11 órától pedig „Egy legenda újjá éled!” Somos Zoltán Kittenberger kutatónak lehet majd meghallgatni az előadását a nagy vadász legendás puskájáról, az előkerült Mauserről.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Nagymarosi áprilisi programajánló

Mindemellett az egész napos kiegészítő programok keretében lézer sportlövészeten, hagyományőrző történelmi íjászbemutatón, solymászbemutatón, gyermek kézműves foglalkozásokon és filmvetítéseken lehet majd részt venni. De délutántól még a DeciBand Zenekar is szolgáltatja majd a jó hangulatot, valamint 14 órától meg lehet tekinteni a kevert és a vadászkutyák szépségversenyét is. A rendezvény fővédnöke Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes, a díszvendégei pedig: Dr. Pesti Imre országgyűlési képviselő, Bodrogi Gyula a Nemzet Színésze, valamint Kemény Dénes válogatott vízilabdázó, olimpiai bajnokságot nyert szövetségi kapitány. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments