Orvos képzőművészek kiállítása a Művelődési Központ galériájában

Szeptember 9-én, este hatkor ismét megtelt a Művelődési Központ Kávézó Galériája, ahol különleges kiállítás nyílt. Meggyőződésem, hogy ezidáig még soha nem volt ilyen nagyszámú az egy négyzetméterre jutó orvosok száma a népszerű földszinti kiállítótérben. Ezúttal nem gyógyítani érkeztek a szakemberek, illetve valahol mégis: ugyanis az igényes képzőművészeti alkotások megnyugtatják, feltöltik a befogadót, ugyanúgy, ahogy magát az alkotót is. Voltaképpen tehát egy igényesen, szívvel lélekkel létrehozott mű gyógyító hatással bír. A Magyar Orvos Írók és Képzőművészek Köre (MOÍKK) 47. találkozója Vácott zajlott, egyik fontos része volt a kiállítás. Tizennyolc alkotó eltérő technikákkal, más és más egyéni stílusban készült művei láthatóak a paravánokon.

A megnyitón közreműködtek a MOÍKK orvos írói, Dr. Pálmai Tamás, Balogh Márta, Dr. Wilhelm Ottó és Pánti Anna operaénekes, az Opera Nagykövete. Koltai-Dietrich Gábor művelődésszervező köszöntötte a megjelenteket, majd Dr. Pálmai Tamás, a MOÍKK alelnökének megnyitó gondolatait hallhattuk. Ahogy fogalmazott, az orvosok egész életükben más emberekkel foglalkoznak, másokon próbálnak segíteni. Fontosnak tartja a szervezet alelnöke, hogy hát a hobbi, ha egyáltalán hobbinak lehet nevezni és nem második, harmadik foglalkozásnak ezeket a tevékenységeket. Mert azzal – ahogy Dr. Pálmai Tamás fogalmazott -, hogy írunk, festünk, zenélünk, magunkat is építjük. Persze akarva, akaratlanul a közösségünket is. A ma este azért különleges, vélekedett, mert kilépünk műveink által a közönség elé. Végül megköszönte a lehetőséget a váci szervezőknek, majd irodalmi és zenei blokk következett.

Németh Árpád festőművész – aki hivatalosan megnyitotta a kiállítást – rögtön az elején hangsúlyozta, hogy vannak szakmák, amelyeket hivatásként tisztelünk, ezek közé tartozik egyebek között az orvos hivatás is. Ennek a hivatásnak a gyakorlói arra tettek esküt, hogy más problémáival foglalkozzanak. Empátiával, segítőkészséggel, néha még a maguk egyéniségéből is kilépve. Németh Árpád hangsúlyozta: mindannyian kaptunk odafentről egy lehetőséget, ki hosszabb, ki rövidebb ideig, és nagyon fontos, hogy a saját életünkért történik mindez. Hogy mit kezdünk a kapott életünkkel. Van az emberekben egy vágy, hogy a szakmáján, hivatásán kívül csináljon még valamit. Friedrich Schiller idézettel emelte ki az egyik legfontosabb gondolatot: „A kellemest, a jót, a tökéletest az ember csak komolyan veszi, a szépséggel azonban játszik. Az ember csak akkor játszik, amikor a szó teljes jelentésében ember, és csak akkor egészen ember, amikor játszik.”

Itt persze nem a gyerek játékáról, játszásáról van szó. A játék az élet kiteljesedése. Az alkotó emberek – véli a festőművész -, miközben végzik a munkájukat, teljesen elmerülnek a munka végzésében. Elsősorban művészeknél tapasztalta ezt. Amikor annyira kizökkennek az idő fogalmából, hogy bekerülnek egy bizonyos áramlatba. Ami nem más, mint az élet legteljesebb pszichológiai, lelki pillanata. A kiállítás anyagát alkotó orvosok erre törekedtek, ez motoszkált bennük. Az nem is lényeges, fogalmazott Németh Árpád, hogy az adott mű milyen magas művészi színvonalat képvisel. Ami bennük mozgolódott meg akart jelenni, szólalni, kifejezésre jutni. A kiállított művek jellemzője a változatosság, sokszínűség. A lehetőségek kihasználása: témában, eszközök, anyagok használatában és technikában.

Minden alkotó valami olyasmihez fogott, amihez nyugodtan mondjuk ki, van valami plusz tehetsége. Megerősítést nyert a tény, miszerint minden ember tehetséges valamilyen tekintetben. Ez aztán nem mindenkiben bukkan elő, de akiből igen, az szerencsésnek mondhatja magát – fejezte be a felszólaló.  A Kávézó Galériában kiállított művek között találunk fotókat is. A fotó különös eszköz a Németh szerint, mert objektív, az elkapott pillanat. Amint elkészül a fotó, megáll, rögzül az idő. Minden kiállító a valóságot igyekezett bemutatni. De mi is a valóság, tette fel a kérdést Németh Árpád. Az amit látunk, vagy léteznek mögötte valamiféle titkok, törvények? Így hát a valóság mindig úgy jelenik meg, hogy „átmegy” rajtunk.  Ilyen módon a művek az adott alkotó személyiségét is magukban hordozzák. Festmények, grafikák, textilképek, foltvarrások, ékszerek. Ábrázolva vannak tájak, arcok, bibliai témák, romantikus hangulatok, festett kövek. A természet nem csak maga a látvány, hangzott el a megnyitón. Hanem maga az anyag is, tehát a valóság nem csak az, amit látunk, hanem az is egy valóság, amit létrehozunk az anyagok által, vagy az anyagokra, legyen az egy kavics, vagy épp a vászon. A kiállítás október 8-ig tekinthető meg. ♦