Pest megyében 25 helyi projekt kap támogatást a Tescótól

A Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázatának 11. fordulójában többek között a felelős közlekedésre felkészítő előadásokat és programsorozatot, értelmi fogyatékos felnőttek és nehéz sorsú gyermekek közös kézműves foglalkozását, a menekültekkel való békés együttélést segítő közösségi programokat, időseknek szóló változatos rendezvényeket, valamint gospel kórus fellépéseit támogatja Pest megyében. A helyi vásárlók a legtöbb voksot a Pilisi Római Katolikus Egyházért Alapítvány „Ho-Ho-Hogyan születik a karácsony?” elnevezésű, téli gyerektábor szervezését célzó pályázatára adták le. Az áruházlánc a szavazatok számának függvényében 400, 200, illetve 100 ezer forinttal járul hozzá a pályázatok megvalósításához – olvasható a közéeményükben. 

Az „Ön választ, mi segítünk” 11. fordulójában országosan több mint 2,1 millió zsetonnal szavaztak a Tesco vásárlói, a vállalat pedig összesen 42 millió forinttal járul hozzá 169 nyertes projekt megvalósításához.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  NAV: Célba ért a foglalkoztatotti riasztás

Pest megyében 25 pályázatra voksolhattak a vásárlók július 1. és augusztus 7. között, a legtöbb zsetont pedig a vecsési Tesco hipermarket vásárlói dobták be. A helyi szervezetek a pályázat aktuális fordulójában idén is változatos, kreatív pályázatokkal küzdöttek a vásárlók voksaiért, így a Tesco támogatásának köszönhetően például az autóvezetéssel járó helyzetekre felkészítő, illetve az autómentes közlekedést népszerűsítő kezdeményezések, meg nem értett felnőttek és gyermekek közös kézműves tevékenysége, a letelepedni kívánó menekülteket a beilleszkedésben segítő közösségi programok, a karácsonyra való hangolódást előmozdító gyerektábor, regionális népdalverseny és kóruskoncertek vagy nagyiklub és szenior aktív nap is megvalósulhat a régióban.

„A Tescónál szeretnénk minél többet visszaadni azoknak a közösségeknek, ahol vásárlóink és munkatársaink élnek, ezért is támogatjuk elkötelezetten a helyi jó ügyeket. Az „Ön választ, mi segítünk” pályázati programmal azokat a helyi szervezeteket segítjük, amelyek jellemzően korlátozott anyagi erőforrásokkal rendelkeznek a környéken élők számára fontos fejlesztő projektek megvalósításához. Az eddigi 11 fordulóban a vásárlók több mint 25,6 millió szavazatot adtak le több mint 1500 pályázatra, a közösségek pedig több mint 400 millió forint támogatást nyertek kezdeményezéseik kivitelezésére. Büszkék vagyunk rá, hogy évről évre támogathatunk egyedi és igazán hasznos programokat, köztük egyre több olyat, amely társadalmi felelősségvállalási célkitűzéseinkkel is összhangban van” – mondta Hevesi Nóra, a Tesco Magyarország kommunikációs vezetője.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Varga Lajos is felszólalt a levéltári szakértők római konferenciáján

A 11. fordulóban 58 körzetből érkeztek az oktatást, képesség-fejlesztést támogató, egészséges életmódra ösztönző, valamint környezetvédő és -szépítő kezdeményezések kategóriában pályázatok, melyek közül az Effekteam Egyesület független szakértői választották ki azokat, amelyek továbbjutottak a szavazási szakaszba. Körzetenként a legtöbb szavazatot összegyűjtőket 400 ezer, a második legtöbb zsetonnal rendelkezőket 200 ezer, a harmadik helyezetteket 100 ezer forintos támogatással díjazza a Tesco, míg a különdíjasokat pályázatonként további 475 ezer forinttal jutalmazza.

Vácról a Gyermekeinkért Alapítvány, Vácrátótról a Petőfi Sándor Általános Iskola, míg Váchartyánról a EUNIORS Ifjúsági és Sportegyesület pályázott, így őket támogathatjuk szavazatunkkal.

Bővebb információ a programról a nyertes szervezetek listájával a www.tesco.hu/kozosseg oldalon található. Az „Ön választ, mi segítünk” program támogatásából létrejött korábbi projekteket ezen a térképen lehet még megtekinteni. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments