Praktiker-Vác: Csodarajt a tavalyi rivális ellen

Új szezon, új edző, új név és megújult keret. A 2022-2023-as kiírás első bajnoki találkozóján a Siófok csapatát fogadta hazai pályán a Praktiker-Vác. Városunk csapata pedig 26-22 arányban múlta felül ellenfelét.

Azt követően, hogy május végén Vác női kézilabdacsapata az azt megelőző idényhez képest egy ponttal többel, ugyanúgy a 4. helyen zárta a szezont és ezzel bebiztosította, hogy idén is ott lehet az Európa Liga mezőnyében, egy mozgalmas nyarat tudhat maga mögött. A keretet olyan oszlopos tagok hagyták el, mint Hámori Konszuéla, Kácsor Gréta és Szondi Zsófia, lecserélték a Ottó Katalin vezetőedzőt Herbert Gáborra és A Praktikerrel megállapodva egy új névadó szponzort szereztek. Így nem meglepő, hogy az első bajnoki összecsapásra szépen megteltek a váci sportcsarnok lelátói. A szimpatizánsok bizonyára mind kíváncsiak voltak mire számíthatnak idén kedvenceiktől.

Az első megmérettetés pedig egyből egy rangadó volt, azt a siófoki hölgykoszorút fogadhatták hazai pályán a váciak, akik az előző szezonban is sokszor komoly erőpróbát jelentett számukra. A váci keretből Pásztor Bettina, a vendégektől két korábbi váci (Lakatos Rita és Debreczeni-Klivinyi Kinga) játékos hiányzott.

Nehézkesen indult a bajnoki, feltűnően kevés hálózörgetésnek lehettek a szemtanúi a szurkolók. A fordulatot Bukovszky Anna sorozatos bravúrjai, majd a szinte tökéletesen munkálkodó hazai védőfal eredményezte. Az első tucat perc (4-3) után pedig már végig a váciaknál volt az előny. Nagy küzdelem folyt mindkét kapu előtt a gólszerzési lehetőségek kialakítása/megelőzése érdekében. Előbb 2-3, majd 4-5 találattal vezetett a Praktiker, melyből 3 gólnyi fór maradt a szünetre.

A folytatás teljesen eltérő volt a meccskezdésnél látottaktól. Most a váciak dobtak egy duplát, mellyel visszaállt az addigi legnagyobb különbség (33. perc: 16-11), feltűnő volt a Ballai-ikrek nagy játékkedve. Továbbra is kemény, határozott, mozgékony volt védekezésünk. Még párszor megpróbált egy utolsó erőfeszítéssel felzárkózni a Siófok, de trénere – időkérései ellenére – teljesen tehetetlen volt: váci kollégája, Herbert Gábor látványosan lemeccselte Uros Bregart. A záró percekben megfelezte az elszenvedett zakója méretét a vendég együttes, de a végeredmény így is alaposan meglepheti hazánk kézilabdaszurkolóit. Praktiker-Vác – Siófok 26-22.

A bajnoki folytatásban most elméletileg két megnyerendő összecsapás következik a mieink számára. A két élvonalbeli újonc közül szeptember 11-én a Békéscsaba, 23-án pedig a NEKA lesz az ellenfél, egyaránt idegenben. (Forrás: vac.hu, Fotó: Fehér Viktor) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments