Szakmai díjjal ismerték el a DDC társadalmi felelősségvállalását

A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) számára prioritást jelent – és működése során alapkövetelmény is – a természeti értékek védelme, a fenntartható fejlődés, valamint a helyi közösségek és a fiatal generáció támogatása. A vállalat ezen törekvéseit idén is elismerték; a Green Awards versenyen, „Az Év Jó Ügye” kategóriadíjat a DDC-nek ítélték oda – olvasható a közleményükben.

Az idén először meghirdetett, a Magyar Bankholding, a Solar Markt, a PwC Magyarország, valamint a Portfolio Csoport által közösen támogatott Green Awards verseny célja, hogy a hazai vállalatok különleges fenntarthatósági teljesítményét, programját vagy innovációit elismerjék.

A DDC az elmúlt évtizedek során számos programot indított a fenntarthatóság és környezetének megsegítése érdekében. A szakmai pályázaton a vállalat utóbbi törekvését díjazták, hiszen az „Év Jó Ügye” díjat a DDC-nek ítélte oda a szakmai zsűri.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Önkiszolgáló pontok támogatják a gyors ügyintézést a kormányablakokban

Társadalmi felelősségvállalás a DDC-nél

Tekintettel arra, hogy a cementgyártás jelentős kölcsönhatásban áll a környezettel, a DDC működésének egyik alapelve a fenntartható fejlődés, illetve a régió természeti erőforrásainak jó gazdaként történő kezelése, a természeti értékek megóvása. Éppen ezért a vállalat évek óta meghirdeti a Zöld Megoldás-pályázatot”, valamint a „Duna-Dráva a Tehetségekért” ösztöndíj programot, illetve évente megrendezi a Zöld Alternatíva Vetélkedő és Nyílt Napot is. Számos egyéb programmal és kezdeményezéssel is igyekszik aktuális lehetőségeihez mérten támogatni a környezetében élőket és működő szervezeteket.

Emellett a DDC kiemelt figyelmet fordít a rekultivációra is; az elmúlt évben egy kísérleti projekt keretében a Dunaharaszti mellett található egykori kavicsbánya tó egy részét visszatöltötték, amelyből mezőgazdasági művelésre alkalmas területet alakítottak ki egy helyi gazdával együttműködve. A másik, természetvédelmi projekt keretében pedig az ócsai kavicsbánya területén – helyi szakértőkkel közösen – úszószigeteket létesítettek a bányában élő és fészkelő vízi madarak számára.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Önkiszolgáló pontok támogatják a gyors ügyintézést a kormányablakokban

A DDC társadalmi felelősségvállalási programjairól és a környezetvédelemmel kapcsolatos törekvéseiről további információ a vállalat honlapján található. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments