Újabb migráns-csapatot fogtak a szlovák és a magyar rendőrök

A szlovák rendőrök a Letkési Határrendészeti Alosztály, az Őrbottyáni Rendőrőrs, valamint a Készenléti Rendőrség munkatársaival közösen augusztus 31-én ellenőriztek nemzetközi szerelvényeket, melyeken összesen 10 külföldit igazoltattak – írja a police.hu.

Az értelemszerűen számos külföldi állampolgársággal rendelkező utast is szállító járatokon a rendőrök rendszeresen szoktak ellenőrzéseket tartani rendfenntartó célzattal vagy, hogy ki tudják szűrni például az esetleges jogtalan határátlépőket. Az elmúlt hetekben pedig bővelkedett is azon eseteknek a száma, amik után kijelenthetjük, hogy nem véletlenül végzik ezt a tevékenységet a hatóságok a külföldről érkező vonatokon. Utoljára augusztus végén számoltunk be arról, hogy egy héten belül 31 illegális bevándorlót is vissza kellett kísérni a határhoz. Ez most se történt másként, de szerencsére kevesebb migráns esetében.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Állásbörzét tart a Magyar Rendőrség

A magukat szír, tunéziai és marokkói állampolgárnak valló utasok jogszerű magyarországi tartózkodásukat nem tudták hitelt érdemlően igazolni, ezért előállították őket. Meghallgatásukat követően, a hatályos magyar jogszabályok szerint visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments