A hétvégén a forradalmi mártírokra emlékezik a város

Vác Város Önkormányzata tisztelettel meghívja a polgárokat az 1956-os forradalom és szabadságharc 66. évfordulóján tartandó városi megemlékezésekre. A programsorozat október 23-án, vasárnap délelőtt 10 órakor a Váci Fegyház és Börtön előtti emlékműnél kezdődik. Megemlékező beszédet mond Szűcs Ágoston, a Magyar Politikai Elítéltek Közössége ifjúsági tagozatának vezetője – írja a vac.hu.

A résztvevők a nyitóbeszédeket követően megkoszorúzzák Kristóf Béla egykori polgármester, Pap Béla református lelkész, Kovács Ottó mártír és Komáromi Kornélia váci díszpolgár emléktábláját. A megemlékezéseken közreműködnek a Váci Piarista Gimnázium és Kollégium tanulói.

Este 6 órától a Zeneiskolában ünnepi megemlékezést tartanak, ahol beszédet mond Matkovich Ilona polgármester. Közreműködik Cs. Nagy Ildikó zongoraművész és a Vox Humana Énekkar Sándor Bence karnagy vezetésével. Ezt követően kerül sor a Konstantin téren Brusznyai Árpád és Rusvay Tibor emléktáblájának koszorúzására, majd a Püspöki palotánál a Péteri József megyéspüspökre emlékező tábla, illetve a „Világcsodája kereszt” megkoszorúzását főtisztelendő Molnár Zsolt, a váci Alsó- és Felsővárosi plébániák plébánosának megemlékező beszéde előzi meg.

A programsorozat keretében október 22-én, szombaton 19 órakor a Fehérek templomában Bednarik Anasztázia DLA orgonaművész közreműködésével orgonahangverseny lesz a forradalom és szabadságharc emlékére. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments