A Váci Reménység Egyesület idén is váltófutással emlékezett meg az aradi vértanúkról

Vácon immáron harmincharmadik alkalommal volt kihagyhatatlan eleme az aradi vértanúkról való megemlékezésnek a Váci Reménység Egyesület által szervezett kegyeleti váltófutás. A térség iskolái a forradalom hőseinek a tiszteletére 13 fős csapatokat állítottak össze a diákjaikból, hogy a hagyományos keretek közül kitörve, ekképpen szervezzék ezt a napot a mártírok emléke köré. A fiatalok így amellett, hogy megismerték az 1849-ben történt eseményeket, a versenyzés által egy közösségi élménnyel is gazdagabbak lettek.

A megalapításának a századik évfordulóját ünneplő egyesület nevében ezúttal is Fábián Fédra, elnökségi tag köszöntötte a résztvevőket, majd átadta a szót Balázs András plébános-helyettesnek, aki a Váci Egyházmegye képviseletében mondta el nyitóbeszédét.

„A hősök, akikre figyelünk – akár sportolók, akár nemzeti hőseink – nem feketék, fehérek, és mi sem vagyunk feketék, fehérek: néha elbukunk, néha újra felkelünk, mint a sportban, ahol rengeteget kell küzdeni. De szóljon a mai nap arról, hogy mindig újra lehet kezdeni, mindig meg lehet újulni, még hogyha esetleg akár a sportban, akár az erkölcsi életünkben is elbukás van. […] Damjanich János le tudta tenni azokat a dolgokat, amik nehezek voltak az életében, és mint ahogy a sportban győzedelmeskedik valaki egy versenyen, valóban ő is győztes lett” – buzdította a gyerekeket a versenyzésre. Majd a megemlékezést Rétvári Bence országgyűlési képviselő levelével folytatták, ugyanis a politikus bár nem tudott megjelenni az eseményen, azt kérte, hogy gondolatait így is továbbítsák a résztvevők felé.

De a 13 aradi vértanú mellett kivételesen az egyesület 2020-ban elhunyt atlétikai szakosztályvezetőjéről, Szikora Gyuláról is megemlékeztek ezen a csütörtök délelőttön. A Cházár András EGYMI diákjai ugyanis a váci paraatlétika szülőatyjának a tiszteletére készítettek egy emlékpadot, amit az edző egyik kedvenc helyén, a gerelyhajító pálya mellett helyeztek el.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét átadták a Szent Erzsébet rózsái díjakat

„Bízom abban, hogy az ő tiszteletére elhelyezett és a mai napon felavatott emlékpad mindenki számára lehetőséget adhat arra, hogy egy rövid időre megpihenve ne csak a sikeres edzőre, hanem az emberre is szeretettel emlékezzen. Jó merengést, jó nézelődést, és jó Gyulára gondolást kívánok a jövőben minden padon ülőnek. Olyan szeretettel fogadják a Reménység sportolói ezt a padot, mint amilyen szeretettel a mi szakiskolásaink készítették, és a Cházár EGYMI közössége nevében mindent köszönünk Gyula” – fogalmazott Ványi Lászlóné, az intézmény vezetője, miután felelevenített pár szép közös emléket Szikora Gyulával. Majd Fábián Fédrával és Kovács Örs Levente egyesületi elnökkel közösen leleplezték a padot.

Ezt követően pedig elkezdődhetett az, amire minden jelenlévő gyerek várt: a versenyzés. Hamar birtokba is vették a futópályát és pár óra erejéig egymást bíztató diákok zsivajától lehetett hangos a Vanyek Béla Sportcentrum. Egymást követték a korosztályok: először az általános, majd a középiskolások mérkőztek meg egymással lány, illetve fiú csapatokra szétosztva, illetve a cházáros tanulóknak is szerveztek egy külön futamot. Végül pedig a felnőttek vették kézbe a váltóbotokat és futották le együtt a 2600 méteres távot.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Januártól új vezérigazgató a DDC élén

A lánycsapatok közül általános iskolás korosztályban az Árpád Fejedelem Általános Iskola lett az első, míg a középiskolások közül a Selye János Egészségügyi Technikum növendékei győzedelmeskedtek és egyben ők is vihették haza a lányok vándorkupáját. A fiúknál szintén az árpádosok futották a legjobb eredményt a legkisebbeknél, míg a nagyoknál idén is a boronkaysok állhattak a dobogó legfelső fokán és vihették haza a fiúknak járó vándorkupát. A felnőtteknél pedig az Apor Vilmos Katolikus Főiskola egysége győzedelmeskedett. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments