NAV: Feketén, mint az aszfalt

Kockázatelemzés után kezdett vizsgálni a NAV egy vállalkozót, aki az Online Számla rendszerben nem szereplő, és valójában fiktív számlák alapján igényelt vissza áfát. Az ellenőrzés ugyanis a befogadott számlákat a tények alapján fiktívnek minősítette és 1 millió forint adóhiányt, valamint közel 500 ezer forint adóbírságot állapított meg – olvasható a hivatal közleményében.

A NAV rendszeresen végez kockázatelemzést a jogosulatlan áfa-visszaigénylések megakadályozására. Így került a látókörébe az az egyéni vállalkozó, aki amiatt vált gyanússá, hogy olyan számlák után próbálta levonni az áfát, amelyekről a számlák kiállítói nem tejesítettek online számlaadat-szolgáltatást.

A vitatott számlákon az adózó telephelyének aszfaltozási munkái szerepeltek. A számlákat kiállítókat a NAV már ismerte: ezek a cégek sem munkavállalókkal, sem a munkavégzéshez szükséges eszközökkel nem rendelkeztek, sőt alvállalkozóik sem voltak, tehát a munkát sem végezhették el. A NAV felszólította a vállalkozót, hogy vizsgálja felül a befogadott számláit és a bevallását, majd nyújtson be önellenőrzést. Az adózó azonban ragaszkodott ahhoz, hogy a kivitelezés rendben megtörtént, és minden megfelelt a törvényi előírásoknak. A NAV ezután adóellenőrzést indított és kiderült, hogy az egyéni vállalkozó az aszfaltozásra két ismeretlen férfinak szóban adott megbízást, akiknek már a nevére sem emlékezett. Ehhez képest a kivitelezésről három különböző vállalkozás állított ki számlát, akiket az adózó szintén nem ismert.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Több mint 250 ezer ember küzd demenciával Magyarországon - Egyedülálló képzéssel segíti a betegeket ápolók munkáját a Johannita Segítő Szolgálat

Az aszfaltozás ugyan valóban megtörtént, azonban egyértelműen nem a számlákat kiállítók végezték el a munkát. A revízió a számlákat fiktívnek minősítette, és 1 millió forint adóhiányt, valamint csaknem 500 ezer forint adóbírságot állapított meg. A vállalkozó a revizorok által feltárt tényállás ismeretében a megállapítást nem vitatta, és a fellebbezési jogáról is lemondott. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments