Újabb tűzeset a volt laktanyában

Immár harmadik alkalommal történt komoly tűz a volt deákvári laktanya területén azt követően, hogy az önkormányzat a szóban forgó részt értékesítette egy kereskedelmi hálózat részére – írja a vac.hu.

„A laktanya CBA által megvásárolt területén lévő raktárépületben már harmadik alkalommal lobbantak lángra az ott tárolt műanyag lemezek. Azt, hogy ezt szándékos gyújtogatás vagy egyéb körülmény okozta, a Tűzoltóság hatásköre lesz kivizsgálni. A helyszínen azt a tájékoztatást kaptam, hogy 20 ezer liter vizet már felhasználtak a hűtésre, de addig a Tűzoltóság nem hagyja el a területet, amíg a hőkamerák visszagyulladás veszélyét jelzik. Mi, a Polgármester asszonnyal eljárást fogunk kezdeményezni annak érdekében, hogy kiderüljön miként alakulhatott ki ez a veszélyes állapot. A leginkább érintett Szinyei Merse Pál utcai lakókat fokozott éberségre kértem és ugyanezt kérem a környék többi lakójától is az éjszaka folyamán” – tájékoztatta szombaton a lakosságot Rozmaring Sándor, a terület önkormányzati képviselője.

A hétvégén azonban nem csak a közelben lakók tapasztalhatták, hogy nagy lángokkal ég egy raktárépület a városrész északi részén lévő területen. Itt korábban már kétszer is lángoltak az ott tárolt műanyagok, ami nagyon kellemetlen szaga mellett a környezetre is káros hatású és jogos félelmet, felháborodást váltott ki a környéken élőkben.

Az még továbbra se tisztázódott, hogy öngyulladás vagy szándékos károkozás volt a tüzet kiváltó ok. Az immár az önkormányzat tulajdonából kikerült részen történt eset kivizsgálása az illetékes hatóságok feladata lesz, ám Vác Város Önkormányzata eljárást kezdeményez az okok kiderítésére. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments