Visszahívták tisztségéből a Vác VLSE új elnökét

Vasárnap este egy Facebook bejegyzés formájában jelentette be a Vác VLSE elnöksége, hogy 9 igen és egy nem szavazattal megvonták bizalmukat és visszahívták tisztségéből dr. Ónodi-Szabó Ádámot. Mint írták, a közgyűlést azért kellett összehívni, mert az elmúlt hetekben olyan szerződések kerültek megkötésre az elnök úr részéről, amelyek jogszerűsége és fedezete egyaránt kérdéses.

Mint ahogy korábban a Váci Napló is beszámolt róla, szeptember 7-én lemondott a Vác VLSE elnöki tisztéről Pető Tibor. A korábbi alpolgármester 9 év után távozott a pozíciójából, utódjául pedig dr. Ónodi-Szabó Ádámot választotta meg az öt fős elnökség. Első nagyobb volumenű döntése értelmében pedig az új vezető leváltotta Szalai Attila vezetőedzőt és visszahívta a csapat élére Nagy Tibort, aki hat új játékost is magával hozott volna előző klubjától. Azonban mint kiderült az egyesület új elnökének, ezt nem kellett volna meglépnie.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Mindannyiunké a tér” pályamunkák

A vasárnap esti Facebook bejegyzésben arról tájékoztat az egyesület elnöksége, hogy a hétvégén az újonnan megválasztott elnöknek a közgyűlés előtt újra be kellett számolnia terveiről és magyarázatot kellett adnia eddigi döntéseiről. A közlemény szerint azonban mindezeknek a finanszírozására, valamint az általa már megkötött szerződésekre fedezetet a Vác VLSE részére hitelt érdemlően nem tudott bemutatni. Dr. Ónodi-Szabó Ádám elismerte, hogy ezen szerződések teljesítésére az egyesületnek valóban nincsen fedezete, a játékosokkal kötött szerződések jogszerűtlenségét nem vitatta, arról tájékoztatta a közgyűlést, hogy azok már felbontásra kerültek.

De ez már nem tudta őt kimenteni szorult helyzetéből. A közgyűlés az elmúlt hetek átgondolatlan döntései miatt kialakult szituációra való tekintettel 9 igen, egy nem szavazat mellett dr. Ónodi-Szabó Ádámtól a vasárnapi nappal megvonta a bizalmat, visszahívta tisztségéből és felszólította, hogy az általa kötött valamennyi munkaszerződés felmondásában járjon el. A közgyűlés vállalta, hogy 30 napon belül dönt az új elnök személyéről.♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

1 Comment
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments