Vízilabda: Két győzelem a bajnoki folytatásban

Két magabiztos győzelemmel folytatta a harmadosztályú férfi pólóbajnokság alapszakaszát szombaton a Váci VSE csapata. Városunk pólósai a szolnokiakat és az egrieket is felülmúlták.

Szeptemberben vette kezdetét a férfi harmadosztályú vízilabda pontvadászat alapszakasza. Pólósainknak Egerbe kellett elutaznia ahhoz, hogy lejátszhassák első bajnokijaikat, a váciak pedig egy győzelemmel és egy vereséggel jutottak túl a rajton. Tehát egy felemás szezonrajt után kellett készülődniük a következő megmérettetésekre.

A Martfűn rendezett dupla fordulóban előbb a szolnoki Invictus csapatával találkoztak a mieink. A Váci VSE mind a négy negyedet megnyerte és végül fölényes, 17-9-es győzelmet aratott. Együttesünkből nyolc játékosnak is sikerült megzörgetni az ellenfél hálóját, közülük Kiss Ádám dr. hét alkalommal is betalált.

Mindössze egy mérkőzésnyi pihenő után a váciak az egri gárdával szemben szálltak medencébe. Az első negyed még 2-2-es döntetlent hozott, de a folytatásban felülkerekedtek Császár György edző tanítványai és 16-10-re győztek. Kiss Ádám dr. ezúttal 5 találattal volt a váci legénység legeredményesebb góldobója.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Labdarúgás - Hoztuk a kötelezőt a Felsőpakony ellen

Négy lejátszott fordulót követően a VVSE 9 megszerzett ponttal jelenleg a tabella második helyét foglalja el. Az OB II-es pontvadászat alapszakaszának Észak-kelet csoportjában a tervek szerint november 12-én rendeznek újabb dupla fordulót. (Forrás: vac.hu) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments