A Mikulás titokzatos élete – pályázatot hirdet a Váci Egyházmegyei Múzeum

A Váci Székesegyházi Kincstár és Egyházmegyei Gyűjtemény alkotói pályázatot hirdet minden alkotni szerető fiatal számára Szent Miklós püspök legendás életének felidézésére. Az alkotás témája lehet olyan mai élethelyzet is, amelyben szükség lenne Szent Miklós segítségére, csodáira. Előnyt jelent, ha nem csak piros köntösben jelenítik meg a püspököt – írja a vaciegyhazmegye.hu.

Kevesen tudják, hogy a Mikulás alakja valós személy példája nyomán került be a hagyományaink közé: a III. században a mai Törökország területén született Szent Miklós püspök az előképe, aki számos esetben segítette meglepetésszerű ajándékaival a szegényeket és bajba jutottakat. Gyakran fordultak hozzá a hajósok, úton levők, illetve a hitük miatt üldöztetést szenvedők is. Közbenjárását és segítségét kérték a kereskedők, az illatszerészek, a gyógyszerészek, a gyermekek és a diákok. Halálának napja, december 6. a VI. század óta ünnepnap, főleg a keresztény egyházakban, különös tekintettel a görögkeleti felekezetűekre, akiknek Szent Miklós az elsődleges védőszentjük.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Megnyílt a Magyarország 365 kiállítás Budapesten, a Ligetben - Váci fotós művében is gyönyörködhet a közönség

Erről a szent emberről emlékezne meg idén a Váci Egyházmegye is. A pályázatra benyújtott alkotások mérete legfeljebb A2 lehet. Kérik, hogy az alkotásokat postai úton juttassák el hozzájuk. Pályázónként egy alkotás nyújtható be.

Minden meghirdetett életkori kategóriában a szent életét bemutató alkotások technikai kivitelezése, megoldása lehet sík vagy térbeliAz eszköz, anyag, technika szabadon választható pl. zsírkréta, olajpasztell, vízfesték, tempera, kollázs, papírmasé, filc, karton, agyag, gipsz, gyapjú, csuhé, de lehet akár képregény, társasjáték vagy bármely térbeli megoldás is pl. báb.

Az értékelés szempontjai: tématartás, életkornak megfelelés, ötletesség, kreativitás. A pályázó minden esetben tüntesse fel, a szent legendáinak melyik epizódját ábrázolja, jeleníti meg az alkotás. Az egyéni pályamunkákat négy korosztályban díjazzák:

  • óvodás (3-6 év)
  • kisiskolás (1-4.o.)
  • általános iskolás (5-8.o.) és
  • gimnáziumi korosztály (9-12.o)
OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Megnyílt a Magyarország 365 kiállítás Budapesten, a Ligetben - Váci fotós művében is gyönyörködhet a közönség

Külön elismerésben részesülnek a csoportosan jelentkezők, a legnagyobb létszámban pályázó osztályok, tehetséggondozó műhelyek, szakkörök. A pályázat nyerteseit rajzeszközökkel és művészeti albumokkal díjazzák, valamint műveiket kiállítják és az alkotókat vendégül látják az Egyházmegyei Gyűjtemény kiállításain és programjain.

A pályamunkán kérik egyértelműen feltüntetni a pályázó nevét és korát, valamint mellékelni a szülő/gondviselő adatvédelmi nyilatkozatát! A 18 év alatti jelentkezők esetében a szülő/gondviselő az aláíró, a 18. életévüket betöltött pályázók jelentkezésüket maguk írják alá.

A zsűri tagjait neves szakemberek, vizuális nevelés szakos művésztanárok, valamint iparművészek alkotják. A díjazott alkotásokat a Váci Egyházmegyei Gyűjtemény december 4-én nyíló tárlatán mutatja be. Az alkotások postára adásának határideje 2022. november 25., péntek éjfél (postabélyegző számít). Postacím: Váci Egyházmegye 2600 Vác, Migazzi tér 1., a borítékra írjátok rá a „a Mikulás titokzatos élete”.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Megnyílt a Magyarország 365 kiállítás Budapesten, a Ligetben - Váci fotós művében is gyönyörködhet a közönség

A pályázattal kapcsolatosan érdeklődni a következő emailcímen lehet: muzeum@vaciegyhazmegye.hu ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments