DDC: Családbarátnak lenni menő!

A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) mindig is kiemelt figyelmet fordított dolgozóira. Arra, hogy a munkatársak szívesen dolgozzanak a cégnél, megőrizzék testi és lelki egészségüket és a DDC-re, mint családbarát munkahelyre tekintsenek. Az építőanyag-ipari vállalat családbarát törekvéseit ismét szakmai díjjal ismerték el – olvasható közleményükben.

A Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány évek óta elismeri azokat a cégeket, amelyek családbarát gyakorlatokat vezetnek be a mindennapi működésük során, és ezeket a munkatársak igényei szerint alakítják.

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom gála keretében adták át a 2022-es „Az Év Családbarát Vállalata” díjakat, immár tizedik alkalommal.  A fődíj mellett kiosztották a „Családbarát Vállalat” címet, idén 49 vállalat, többek között a DDC számára is. A cím nem jár automatikusan, minden esetben tiszteletre méltó eredmények állnak a háttérben.

A család a legfontosabb

A vállalat családbarát gondolkodásmódja szorosan kötődik a társadalmi felelősségvállalási stratégiájához is, hiszen magára családtagként tekintve, aktuális lehetőségeihez mérten folyamatosan segíti programjaival és kezdeményezéseivel a környezetében élőket.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Tornadóval buktak le

Célja az is, hogy a vállalat munkatársainak életében megfelelő legyen a munka-magánélet egyensúly, amelyhez minden támogatást megad.

 „A család a DDC számára kiemelkedően fontos érték. Hisszük, hogy a hosszú távon is stabil és hatékony munkavégzés alapja a biztos magánéleti háttér. A családbarát programok és intézkedések szerepe éppen ezért, évről évre erősödött a munkatársak hosszú távú megtartásában.” – nyilatkozta Molnár Ivett, a DDC Megbízott HR vezetője.

Az elmúlt években a DDC számos elismerésben részesült már, amelyek a vállalat honlapján megtekinthetőek. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments