Ismét átadták a Szent Erzsébet rózsái díjakat

Pénteken tartották az immár hagyományosnak mondható Szent Erzsébet rózsái díjátadót a Cházár András iskolában. Ezúttal zárt térben rendezték meg a programot, nem a szabadban, a hideg időjárás miatt.

A megjelenteket Ványi Lászlóné, az intézmény vezetője köszöntötte. Szent Erzsébet életére, tetteire Meláth Attila baptista lelkész emlékezett. Ezen keresztül igyekezett bemutatni a fiataloknak, hogy mindannyian lehetünk Szent Erzsébetek, nem kell ahhoz sokat tennünk. Szerinte ahelyett, hogy egymást szidjuk a közösségi oldalon, inkább arra kellene figyelnünk, hogy hogyan segíthetünk egymásnak. Nem kell nagy dolgokra gondolni – hívta fel a figyelmet.

„Pár hete a Széchenyi utcai lámpás kereszteződésben álltam, amikor arra lettem figyelmes, hogy egy nálam 30 évvel fiatalabb ember fehér bottal áll a túloldalon. Tudjuk ez mit jelent. Pár percig figyeltem, ahogy az emberek segítségnyújtás nélkül elmentek mellette. És bár a másik irányba tartottam, odamentem hozzá és segítettem neki átkelni a zebrán. Egészen a vasútállomásig kísértem.

Ha szeretnél te is olyan emberekkel találkozni, akik szolgáló szeretettel vannak feléd, mert Isten gazdag, akkor tegyed meg, ne azért, hogy elismerést kapj, hanem azért, hogy a te szolgatársaidat, a felebarátaidat Isten rajtad keresztül meg tudja áldani. És higgyetek el, megéri a tevékeny szeretet szellemiségében élni” – mondta.

Ebben az évben is, olyan diákok vehették át Szent Erzsébet rózsáit, akik segítik embertársaikat, figyelmesek, kedvesek.

Díjat vehetett át a Szent Család Katolikus Óvoda nagycsoportos gyermeke, Dobrocsi Lili Zsófia, akinek a tevékenységében és cselekedeteiben megmutatkozik a felebaráti szeretet, segítőkészség, szociális és empatikus érzékkel fordul embertársai felé.

Szent Erzsébet rózsájában részesült Surányi Márton, a Földváry Károly Általános Iskola 6. c osztályos tanulója, aki tanárainak és diáktársainak kéréseit mindig késlekedés nélkül szívesen teljesíti. Észreveszi, ha segítségre szorul valaki, és rögtön ugrásra készen áll. Szó nélkül áll rendelkezésre, legyen szó takarításról, vagy akár rendrakásról is. Tetteit az önzetlenség jellemzi.

A Váci SZC I. Géza Király Közgazdasági Technikum 10. osztályába jár Mészáros Balázs, akit szintén díjaztak. A fiatalember kiskorától fogva a tevékeny szeretet gyakorlója. Sokoldalúan segíti a környezetében a nála fiatalabbakat és a saját kortársait is.

Rózsát vehetett át Tóth István, aki több mint 25 éve hasznos tagja a Fogyatékosok Napközi Otthonának. Vidám, jókedvű tagja a csapatnak, aki mindig azt nézi, hogyan segíthet, miként szépítheti a környezetet. Szívesen elbeszélget társaival, humorával mindig megpróbálja oldani az esetleges feszültségeket, szívesen viccelődik.

A Czázár szakiskola tanulója, Német Mihály is díjban részesült, aki évek óta kiemelkedik társai közül figyelmességével, a közösségért végzett önzetlen segítőkészségével. Különösen büszke az iskola arra, hogy Misi nagyon szerény, melegszívű fiú. Végtelen természetesség árad belőle, és nagyon udvarias a viselkedése mindenki felé.

Szent Erzsébet rózsáját vehette át Floch Istvánné, Julika is.

„Ő mindig ad, soha nem érkezik üres kézzel, és tőle sohasem távozik senki üres kézzel. Példaértékű az, ahogy az egyéni ambíciókon felülemelkedve békében és önzetlenül munkálkodik a város közösségeinek érdekében. Nem munkaköri kötelezettségéből fakadóan tevékenykedik a különféle sérültséggel élő emberekért, hanem emberségből és jószívűségből, elkötelezett és önzetlen támogatója a várban működő fogyatékosokkal foglalkozó intézményeknek, egyesületeknek, civil szervezeteknek hangzott el méltatásában.

Az esemény végén a díjazottak egy-egy gyertyát gyújtottak Szent Erzsébet emlékére. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments